Tizenkét lakás több mint 50 lakója maradt fedél nélkül Tolnában

Vágólapra másolva!
Tavaly öt ember nem élte túl a lakástüzet Tolna vármegyében. Idén még csak ketten sérültek meg, de ötven embernek el kellett hagynia az otthonát, fedél nélkül maradt.
Vágólapra másolva!

Bár hatalmas pusztítást hagytak maguk után a lángok, idén még nem halt meg senki lakástűz miatt. Szerencsére csak ketten sérültek meg. 2024 első három negyedévében viszont 5 ember életét már nem lehetett megmenteni, 11 ember pedig megsérült amiatt, mert kigyulladt a feje felett a ház - írta meg a Teol.hu a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján. Sokan fedél nélkül maradtak.

Lakástűz miatt három ember fedél nélkül maradt Bikácson
Lakástűz miatt három ember fedél nélkül maradt Bikácson. Fotó: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fedél nélkül

A tüzeket összesen 66 óráig tartott eloltani, amit 193 tűzoltóautóval sikerült megoldani. Az első háromnegyed évben összesen 1501 négyzetméternyi épített terület égett le, 

12 ház vagy lakás vált lakhatatlanná, és több mint 50 embernek kellett elhagynia az otthonát.

Minden eset után vizsgálat indult, hogy kiderüljön, mi okozta a tüzet. A szakemberek megállapították, hogy legtöbbször a konyhában, a hálóban és a padláson pattant ki a szikra, de tárolóban és kéményben is keletkezett. 

A tűzesetek jellemzően nyílt láng használatára, elektromos problémára, vagy a fűtőeszközök hibájára vezethetőek vissza" 

- fogalmaztak a vármegyei hírportálon. 

A legtöbb tűz Dombóváron ütött ki

Az egyik legkomolyabb tűz június 4-én alakult ki Bikácson, ahol egy családi ház tetőszerkezete és a terasza teljes terjedelmében égett. Több mint három órán át dolgoztak a tűzoltók a lángok megfékezésén: a födémet több helyen megbontották, öt vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a mintegy 150 négyzetméteres területet. 

Két propán-bután palackot kivittek az épületből, még azelőtt, hogy azok felrobbanhattak volna. 

Idén eddig Dombóvárra riasztották a legtöbbször, kilencszer a tűzoltókat lakástűzhöz, Tolnán és Pakson pedig hat-hat alkalommal kellett beavatkozniuk. A tolnai lakástüzekről még többet megtudhat a Teol.hu cikkéből. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!