Rozinál jártunk, már lábra áll az autó után kötött kutya – képek

Vágólapra másolva!
A hatalmas felháborodást kiváltó tiszaalpári kutyakínzási ügy elkövetőjét 425 ezer forintos pénzbírságra ítélték. Eközben áldozata, a brutálisan összeégett Rozi kutya látványos gyógyuláson megy keresztül az állatvédőknek köszönhetően. Az enyhe ítélet heves vitákat generált, a sérült állat felépülése viszont reményt ad a kegyetlenséggel szemben.
Vágólapra másolva!

A szeptember eleji, tiszaalpári kutyakínzás ügye sokkolta az állatszeretőket. Egy férfi az autója után kötötte a kutyáját, majd 95 km/órára felgyorsított, így vonszolta maga után az állatot az aszfalton. Egy mögötte haladó autós a telefonjával felvette, amit lát, aztán megállította a kocsit. A gazda azt állította: azért kötötte ki a kutyáját, mert éjszaka az őzeket kergette. Kitartott amellett, hogy figyelmetlenségből felejtette a vonóhorgon az állatot, ezért indult el vele. Miután megállították, az állatkínzó nem a kocsi ülésére tette az állatot, ahogy hibázó, de elkötelezett kutyatartó tette volna, hanem a csomagtartóba dobta a súlyosan sérült kutyát, és hazavitte. Még állatorvost sem hívott Rozihoz.

Rozi állapota folyamatosan javul, ahogy telik az idő, hála a profi és gondoskodó csapatnak, amely körbeveszi őt
Rozi állapota folyamatosan javul, ahogy telik az idő, hála a profi és gondoskodó csapatnak, amely körbeveszi őt
Fotó: Polyak Attila / Polyak Attila

Rozi, a remény jelképe

Az állatvédők több bejelentést kaptak a lakiteleki, tiszaalpári és M44-es út környékéről, ami után a hatóságokkal és az ebrendészet együtt érkeztek meg az állatkínzó ingatlanához. A súlyosan sérült kutya, Rozi a Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület gondozásába került, amely a helyszínen, a gazda otthonában vette magához. Akkor még nem látszott, hogy a kutya testének milyen nagy felülete égett meg, de már nyüzsögtek rajta a nyüvek. Horzsolásos, dörzsöléses és égési sérülései is voltak, a legsúlyosabbakat helyben, azonnal ellátták. 

Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Rozi állapota folyamatosan javul, ahogy telik az idő, hála a profi és gondoskodó csapatnak, amely körbeveszi őt

Pénzbüntetés börtön helyett

Eközben a rendőrök azonosították az elkövetőt, aki ellen állatkínzás miatt indult nyomozás. A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott nem jogerős ítéletet a 66 éves férfi ügyében. Bár sokan – köztük állatvédők és civilek ezrei – kemény börtönbüntetést vártak az ügyben, 

a bírónő mindössze 425 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt.

Döntését azzal indokolta, hogy a nyugdíjas férfi „nem szándékosan” okozott sérülést Rozinak, hiszen csak véletlenül hagyta ott a kocsija hátuljához kötözve a szerencsétlen állatot étlen-szomjan órákra. Az ítélet hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában és az állatvédő szervezetek körében. Az állatszeretők szerint az elrettentő erejű büntetés elmaradt, a férfi gyakorlatilag megúszta a brutális tettet.

Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület, LakiMancsÁllatvédelmiEgyesület, Lakitelek
Rozit új, tiszta pólóba öltözteti Orbán Gyöngyi, a Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület elnöke
Fotó: Polyak Attila / Polyak Attila

Az állatvédők áldozatos munkája

A befogadása óta is az Orbán Gyöngyi vezetésével 5 éve működő Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület tagjai segítenek a sérült kutyának, 

amely nemcsak testi, hanem lelki sebeket is szerzett. 

Az állatvédők szerint Rozi állapota sokat javult, már ugat, játszik, és többet mozog, mint korábban, de a teljes felépülése lassú folyamat és rendkívül gondos ellátást igényel.

  • Naponta háromszor cserélik ki a kötéseit, mivel az ilyen jellegű sebeket nedvesen kell tartani.
  • Kezdetben egy speciális, steril szobában tartották, amit nehezen viselt a kutya.
  • Jelenleg pólót hord, hogy ne tegye tönkre a gyógyuló sebeit.

Felépülése után szeretnék örökbe adni Rozit. A jelentkezőnek rendkívül szigorú feltételeknek kell majd megfelelnie, hiszen a céljuk az, hogy a kutya valóban egy biztonságos és szerető otthonra találjon, ha már ennyi szenvedésen ment keresztül. Az egyesület sok állatot mentett meg eddig: tavaly 65 kutyának és 62 macskának találtak gazdát, de olyan is előfordult már, nem is egyszer, hogy egy-egy örökbefogadott állat visszakerült hozzájuk, mert a felelőtlen emberek miatt újra magukhoz vették.

Rozi esete rávilágít az állatvédők áldozatos munkájára és arra, hogy a nyilvánosság nyomása ellenére a kegyetlen állatkínzás sokszor továbbra is enyhe büntetést von maga után.

A kutya felépülése azonban reményt ad: az emberi kegyetlenséggel szemben a szeretet és a gondoskodás képes a legmélyebb sebek gyógyítására is. Rozi történetéről korábban is írtunk, kövesse nyomon az Origo.hu oldalán!

Bajban van egy állat? NE hagyja!

Ha Ön arra gyanakszik, hogy állatot bántanak, kínoznak vagy nem látnak el megfelelően, azonnal hívja a helyi rendőrséget! Ha bizonytalan abban, mi számít állatkínzásnak, nézze meg a Hír TV Riasztás című műsorának erről szóló riportját:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!