Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÚjabb döbbenetes részletek derültek ki a paloznaki papgyilkosság néven ismert, 1991-ben elkövetett emberölés ügyében. A Veszprém vármegyei rendőrség bejelentette, hogy egy újabb gyanúsítottat is elfogtak, aki a feltételezések szerint nem egyedül követte el a brutális bűncselekményt – írja a Veol.hu.

Fotó: Veszprém Vármegyei Rendőrség/Facebook
1991. augusztus 26-án valaki betört a paloznaki plébániára, megkötözte az ott alvó papot és egy idős apácát, majd a házat feldúlta. A plébánost, Csontos Gyula atyát különös kegyetlenséggel bántalmazta, az apáca pedig a csodával határos módon élte túl a támadást. A tettes közel egymillió forint értékben vitt el pénzt, műszaki cikkeket és személyes tárgyakat, majd nyomtalanul eltűnt.
Az emberölés után 32 évvel jött a fordulat
A modern technika segítségével újra megvizsgálták a nyomokat, és sikerült is beazonosítaniuk egy 53 éves belga férfit. Az európai nyomozás eredményeként 2023-ban Antwerpenben elfogták, majd átadták a magyar hatóságoknak. Azóta is letartóztatásban van és nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A friss információk szerint a férfi nem egyedül cselekedett. A nyomozás egy 55 éves román férfihoz is elvezetett, aki Európa-szerte bujkált hamis papírokkal. A magyar és spanyol hatóságok együttműködésének köszönhetően a férfit Geronában fogták el, és már Romániában tölti börtönbüntetését más bűncselekmények miatt.
A rendőrség szerint a két gyanúsított ellen megdönthetetlen bizonyítékok szólnak, és bíznak benne, hogy a papgyilkosság ügyének igazságára fény derül.
Néhány napja is pontot tettek annak az ügynek a végére, ahol egy férfi szintén különös kegyetlenséggel oltotta ki áldozata életét.