Nem akármilyen felvételt osztott meg a Maszol.ro. Fiatal nők verekedtek a kolozsvári Hegyvölgy (Piezişă) utcában november 1-én hajnalban, amit valaki mobillal rögzített.

Fotó: Maszol.ro
A felvételen jól látható, hogy az egyik áldozat haját tépik, ütik-verik, rúgdossák egymást, és lökdösődnek is.
Annyira eldurvult a helyzet, hogy az egyik nőről a ruháját is lerángatták.
A Cluj 24 azt írja, a verekedés egyetlen résztvevője sem tett feljelentést, ennek ellenére nyomoznak a romániai rendőrök, miután valaki felhívta őket. Mint kiderült, a fiatal nők már elég részegek voltak, amikor kirobbant köztük a vita és verekedéssé fajult.
Ordítozva verekedtek két család tagjai a síroknál – videó
Ugyanazon a napon, Mindenszentek napján, amelynek hajnalán Kolozsvárott a fiatal nők megtépték egymást, Magyarországon is többen egymásnak estek a kaposvári temetőben. Ezt is felvette valaki a mobiljával, ami után csoportos garázdaság miatt indult eljárás két család tagjai ellen. Ezt a videót is nézze meg, kattintson ide!