Padláson találtak rá az öngyilkos testvérpár holttesteire

Vágólapra másolva!
A visszahúzódó méhészeket saját házuk padlásán találták holtan, a falu közössége azóta is találgat, hogy mi vezethetett ehhez a döntéshez. A páros öngyilkosság megrázta Várvölgy lakóit.
Vágólapra másolva!

A testvérpárt a házuk padlásán találták meg, miután egy ismerősük napokig hiába próbálta elérni őket. A rendőrség eddigi információi szerint öngyilkosság történt – írta a Zaol.hu.

Az öngyilkosság után keresztény szertartás szerint búcsúztak a testvérpártól
Az öngyilkosság után keresztény szertartás szerint búcsúztak a testvérpártól
Fotó: Gyuricza Ferenc

A helyiek szerint a testvérpár visszahúzódó életet élt, a falu közösségi eseményeiben is alig vettek részt, és még kocsmába sem jártak. Méhészkedésből éltek, ráadásul nem is rosszul. Sokan ezért értetlenül állnak a dolog előtt, és a község lakói is csak találgatnak, hogy mi vezethette őket erre az útra.

Öngyilkosságot követtek el

Néhányan úgy vélik, hogy a testvérek tudatosan készültek tettükre, mások betegségre vagy lelki okokra gyanakodnak. De pletykák is keringenek a tragédia előzményeiről, mely szerint

az idősebb testvér otthagyta munkahelyét, mert egy különös szekta tanai hatottak rá, és ennek hatására akasztották fel magukat.

A testvéreket szüleik sírjába temették el, a friss koszorúk és a mécsesek pedig arról árulkodnak, hogy szerették a falu lakói a testvérpárt és megemlékeznek róluk. A rendőrség jelenleg közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az öngyilkosság körülményeit, és egyelőre senki nem tudja, miért döntött életéről így a két férfi.

A közelmúltban Cegléden is történt hasonló eset, ahol egy anya saját fia holttestét találta meg, akinek halálát a drog okozta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!