„Engedjen el! A vonat alá akarok ugrani" – kiabálta a nő, de a taxis megmentette

Vágólapra másolva!
El akarta dobni az életét egy idős nő, a vonat elé vetette volna magát. Egy budapesti taxisofőr azonban letaszigálta a sínekről.
Vágólapra másolva!

Taxisofőr mentette meg egy idős asszony életét, aki a vonat elé akarta vetni magát – írta meg a Borsonline.hu. A taxis épp egy utast vitt, amikor észrevették, hogy a nő egy katéteres zacskóval és egy zseblámpával állt a sötétben, a síneken. Azonnal megálltak és az öngyilkosjelölt segítségére siettek, a nő azonban tiltakozott, sőt, mindent elkövetett, hogy visszaállhasson a vonat elé. A férfi azonban ezt nem engedte, és végül a karjánál fogva tolta le a sínről. Éppen időben, ugyanis néhány perc múlva megérkezett a vonat.

Életet mentett a hős budapesti taxisofőr
Életet mentett a hős budapesti taxisofőr Fotó: Tények.hu

Csak a taxisofőr állt meg

A fővárosban, a Jászberényi úti vasúti átjárónál a síneken álldogáló nő mellett jó pár autós elhaladt, azonban a taxison kívül senki sem vette a fáradtságot, hogy megálljon és rákérdezzen, mit keres ott. Végül az életmentő egy kollégája is a helyszínre érkezett, aki értesítette az asszony szomszédait, a családja ugyanis – állítás szerint – nem kíváncsi rá, nem látogatják.  

– A saját nevét nem tudta megmondani, azt viszont tudta, hogy hol lakik, illetve, hogy van családja, de velük rossz a kapcsolata – mondta a hős taxisofőr kollégája. 

A nő még a kiérkező mentőknek is ellenállt, akik végül lekötözve vitték egy kórház pszichiátriai osztályára.

A Miskolcon élő Tóth Sándor napokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt, ám ami még ennél is meglepőbb, keresésekor a lakásában egy holttestre bukkantak. Az áldozat szintén családtag volt. A különös esetről bővebben itt olvashat.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!