Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy furgon felborult az M1-es autópályán, az utasai pedig a járműben rekedtek, miközben több autós megállás nélkül elhajtott mellettük. Egy kamionsofőr gyors reakciójának köszönhetően sikerült elkerülni egy újabb balesetet.
Vágólapra másolva!

Hátborzongató felvétel került nyilvánosságra az M1-es autópályáról, ahol egy súlyos közlekedési baleset után több autós megállás nélkül elhajtott, miközben egy felborult járműben emberek rekedtek – írta a Kemma.hu.

A baleset után percekig nem érkezett segítség, több járművezető továbbhajtott a helyszín mellett
A baleset után percekig nem érkezett segítség, több járművezető továbbhajtott a helyszín mellett
Forrás: MKIF/Facebook

Cserbenhagyásos baleset az M1-esen: simán elhajtott a kisbusz

Hat napja, január 13-án reggel történt a baleset Hegyeshalomnál. Egy autó ismeretlen okokból a szalagkorlátnak csapódott, majd egy furgon is balesetet szenvedett és oldalára borulva a külső sávban kötött ki. A térfigyelő kamerás felvétel tanúsága szerint egyes autósokat csak centiméterek választottak el a tragédiától.

Egy kamionsofőr gyors reakciója még megakadályozta a láncbalesetet viszont ami ezután következett, arra nehéz magyarázatot találni. Több járművezető lassítás nélkül kerülte ki a roncsot, hiába látszott, hogy a felborult furgonban ebben vannak. A helyszínre még akkor nem érkezett meg a segítség.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) közzétett videójával egyértelmű tanulságot fogalmaztak meg.

 Baleset esetén megállni nem opció, hanem kötelesség!

Az elsőként érkezők felelőssége a segélyhívás, a helyszín biztosítása és az alapvető segítségnyújtás.

A hatályos jogszabályok szerint a segítségnyújtás elmulasztása büntetőjogi következményekkel jár, különösen akkor, ha a sérültek életveszélyben vannak.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy egyetlen megállás, egyetlen telefonhívás emberéleteket menthet. A történetnek szerencsére nem lett halálos áldozata, és akadtak olyan autósok is, akik végül megálltak és segítettek. Ők mutattak példát arra, hogyan kellene viselkedni egy ilyen helyzetben.

Fontos!

A segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény. Súlyosabb esetben börtön is lehet a vége. 

Kivétel csak akkor van: 

  • ha már van megfelelő segítség,
  • te magad is sérült vagy,
  • a segítség életveszélyes lenne számodra.

Mit kell tenni balesetnél?

  • Állj meg biztonságos helyen, ne okozz újabb veszélyt
  • Vegyél fel láthatósági mellényt
  • Hívd a 112-t, és mondd el:
  1. hol vagy (km-szelvény, irány),
  2. mi történt,
  3. hány sérült van,
  4. ki tudtak-e szállni,
  5. milyen állapotban vannak,
  6. folyik-e üzemanyag vagy más anyag

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!