Gyilkosság, vandalizmus, drog, rettegő helyiek: mi történik Szatmárcsekén?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szatmárcseke az elmúlt években olyan ügyekkel került a hírekbe, amelyek még a helyieket is megdöbbentették. Vandalizmus, drog, erőszak és egy újévi tragédia árnyékolja be a falut, ami sokáig a nyugalom szigete volt, ma azonban már sajnos csak a bűncselekmények miatt emlegetik.
Vágólapra másolva!

Szatmárcseke neve eddig leginkább a kopjafás temetőhöz, Kölcsey Ferenchez és a békés vidéki élethez kapcsolódott. Az utóbbi időben azonban a települést sorra rázták meg a bűncselekmények, amelyek alapjaiban rengették meg a közösséget – írta a Szon.hu.

A bűncselekmények még a temetőben is folytatódtak
A bűncselekmények még a temetőben is folytatódtak
Fotó: MW archív

Bűncselekmény az év első napján

Egy mindössze 17 éves fiatal támadt rá egy idős, mozgásában korlátozott asszonyra annak saját otthonában. A házat felgyújtotta, a nő pedig a lángok között életét vesztette. A fiút gyorsan elfogták, letartóztatásáról a bíróság döntött, a falu pedig napokra megbénult a döbbenettől.

Sajnos nem ez volt az első bűncselekmény, amely felháborodást keltett. Korábban a híres szatmárcsekei kopjafás temetőt is megrongálták. Ismeretlenek – később kiderült, hogy helybéli fiatalok – tizenöt kopjafát tettek tönkre, „heccből”.

A vandalizmus azért is váltott ki óriási indulatokat, mert a temető nemcsak kegyeleti hely, hanem nemzeti kincs is és több mint ezer, tölgyfából készült kopjafa őrzi a múltat, köztük Kölcsey Ferenc sírját is. A rendőrség szerencsére gyorsan azonosította az elkövetőket, de a sebek a közösségben mélyek maradtak.

Drog, alkohol és egyre több konfliktus

A helyiek szerint a bűncselekmények hátterében gyakran ugyanazok a tényezők állnak, vagyis az alkohol és a kábítószer. Az újévi gyilkosság kapcsán az ügyészség is megerősítette, hogy az elkövető „kristály” nevű drogot fogyasztott, majd alkoholt ivott rá.

Sokan attól tartanak, hogy a korábban békés településen egyre gyakoribbak lesznek az erőszakos esetek. A rendőrség az elmúlt években többször is intézkedett különféle jogsértések miatt, a falu hangulata pedig szemmel láthatóan megváltozott.

Az ügy érthető módon országos visszhangot kapott, még Horváth László országgyűlési képviselő, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos is megszólalt az újévi bűncselekmény kapcsán, aki súlyosabb büntetések kiszabását javasolja:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!