Egressy Mátyás eltűnése után addiktológus figyelmeztet a drog és az alkohol veszélyeire

Vágólapra másolva!
Napok óta nem tudni, mi történt a Budapesten eltűnt 18 éves Egressy Mátyással. A drog- és alkoholfogyasztás lehetősége is felmerült, szakértő szerint a megváltozott tudatállapot komoly veszélyeket hordozhat.
Vágólapra másolva!

Napok óta nem tudni, mi történt a 18 éves Egressy Mátyással, aki egy budapesti szórakozóhelyről indult haza, de végül soha nem érkezett meg. A fiatal a barátaival töltötte az estét az Ötkertben, majd egyedül indult el, azóta pedig nyoma veszett. Ismerősei szerint az éjszaka folyamán többen is látták, ám amikor megpróbálták megszólítani, elmenekült előlük. Mátyás eltűnésével kapcsolatban időközben közös közleményt adott ki a családja és a sportklubja is. Ebben azt írták, nagy a valószínűsége annak, hogy a szombat hajnalban, a Lánchídról a Dunába esett személy Mátyás volt. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a rendőrség az ügyet továbbra is eltűnésként kezeli, és a fiatal keresése addig folytatódik, amíg nem születik hivatalos döntés az eset lezárásáról. A történtek miatt a Heol.hu egy egri addiktológust kérdezett arról, milyen hatással lehet a drog- és alkoholfogyasztás egy fiatal viselkedésére.

A drog és az alkohol együttese súlyos tudatzavart okozhat fiataloknál
A drog és az alkohol együttese súlyos tudatzavart okozhat fiataloknál
Fotó: Shutterstock/illusztráció

Így változtathatja meg a fiatalok viselkedését a drog és az alkohol

Dr. Fórizs Éva, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet pszichiátere és addiktológusa azt mondta: a drog- vagy alkoholfogyasztás akkor okoz igazán komoly problémát, ha más pszichiátriai gond is áll a háttérben. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy nem feltétlenül kell drogot használni ahhoz, hogy hasonló hatást tapasztaljunk, ugyanis bizonyos gyógyszerek szorongásoldó hatását alkohollal kombinálva is előfordulhat, hogy valaki kóválygónak, felszabadultnak, bódultnak érzi magát.

A szakember szerint a szerhasználat viselkedésben is megmutatkozik:

  • csökken a felelősségérzet, 
  • romlanak a tanulmányi eredmények, 
  • feszültté és ingerlékennyé válhat az adott személy. Ha már dolgozik, gyakran előfordul a munkahelyváltás, és sok esetben az érintett áldozati szerepbe helyezi magát: mindig másokat hibáztat, a problémás helyzetek pedig ismétlődnek.

Dr. Fórizs Éva azt is elmondta, hogy a bulikban előfordulhat élénkítőszerek használata, majd azok „lehúzása” nyugtató hatású szerekkel, ami hosszabb ideig tartó zavart tudatállapotot okoz. Vannak olyan drogok is, amelyeket szexuális visszaélés, vagy kifosztás céljából adnak be, ezek miatt az áldozat emlékei részben vagy teljesen törlődhetnek.

Sokan azért nyúlnak alkoholhoz, drogokhoz vagy akár online szerencsejátékhoz, hogy megfeleljenek a baráti körüknek. Ha a társaságban elfogadott a szerhasználat, nagy az esély rá, hogy az egyén is kipróbálja. Dr. Fórizs szerint gyakori, hogy a fiatalok társaságban kezdenek inni, majd képtelenek abbahagyni, teljes kontrollvesztésig jutnak.

Volt nálam olyan fiatal, aki társaságban szokott alkoholt fogyasztani, és elmondta, hogy ha elkezdi, nem tud leállni. A teljes kontrollvesztésig jut el, addig iszik, amíg bír

– mondta az addiktológus és hozzátette, hogy előfordult olyan eset is, hogy a beteg idővel egyre több szorongásoldó gyógyszert szedett, majd ezt rendszeres alkoholfogyasztással egészítette ki, aminek droghoz hasonló hatása lett.

A hozzátartozók helyzete sem könnyű. Dr. Fórizs említett egy édesanyát, aki nem tudta eldönteni, hogy felnőtt fia által felhalmozott büntetéseket kifizesse-e, vagy hagyja, hogy a fiú szembesüljön a következményekkel. Figyelmeztető jel lehet, ha otthonról eltűnnek értéktárgyak, például a tévé vagy a számítógép, mert ezekből a fiatal pénzhez próbál jutni a szerhasználathoz.

„Az elvonási tüneteket csökkentő gyógyszereknek nincs az az eufóriát okozó hatása, mint a drognak, ezért nagyon nehéz a leszokás. Egyedül nem megy, mindenképpen segítséget kell kérni hozzá” – fejtette ki. 

Sokan nem kérnek segítséget

Kijelentik, hogy „én nem iszom”, vagy „mindenki szívja”, és hárítják a felelősséget magukról. De sokszor a környezet is tagadásban él: „az én gyerekem nem csinálja” vagy „rosszkor volt rossz helyen”, holott az első lépés a gyógyuláshoz, hogy elismerjük, bizony baj van, segítség kell. Ez nem csak drog esetében, hanem alkoholproblémánál is hasonló

– részletezte dr. Fórizs Éva.

Végül a pszichiáter kiemelte, hogy a megváltozott tudatállapot növeli az öngyilkosság kockázatát, illetve a látens öngyilkosság lehetőségét is, amikor a csökkent veszélyérzet miatt az érintettek olyan helyzetekbe sodorják magukat, amelyek végzetes balesettel végződhetnek.

A pszichiáter hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy ha társasággal megyünk bulizni, figyeljünk egymásra, ne hagyjunk senkit egyedül, különösen olyan állapotban, amikor veszélybe kerülhet.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!