Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Márk Tibor egy hamisítatlan lázadó volt, akit senki és semmi nem érdekelt, csak a saját haszna. Az őt segítő néninek eljátszotta a nyugdíját játékgépeken vagy épp elköltötte drogra. Összejött egy lánnyal, akinek a szülei ékszerei még aznap a zálogházban végezték, a pénzt pedig elitták és eldrogozták. A most negyvenes éveiben járó férfi kigyógyult drogfüggő, aki olyanokon segít az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány vezetőjeként, akik hasonló utat járnak be, mint egykor ő maga. Ez a férfiről szóló cikksorozatunk második része.
– A budai Várban laktam, egy régi luxusvillában a művészcsaládból származó gazdag barátnőmmel. Buday Péter séf főzte az ebédemet. Télen színház és opera, nyáron pedig tengerpart. Dolgoztam, tanultam és folyamatosan be voltam lőve vagy be voltam állva. Utcagyerekből egyik pillanatról a másikra az elitbe csöppentem. Eközben belül a legmélyebb poklot éltem meg: társas magány és iszonyú bűntudat a barátom halála miatt – vallott az Origónak Márk Tibor a személyes tapasztalatairól, amit drog világában átélt. A férfi történetét folytatásokban közöljük, az első rész ide kattintva elérhető.
Fotó: Polyák Attila
Korábbi cikkünk tartalmából:
- Márk Tibor a 90-es években lényegében utcagyerekként nőtt fel Dunaújvárosban, 12 és 27 éves kora között minden létező drogot kipróbált;
- Volt családja és otthona, ám a szülei a munkájuk miatt keveset tudtak foglalkozni vele;
- Tizenévesen már belecsúszott az állandó bulizásba és az apja aláíratott vele egy szerződést arról, hogy jól fog viselkedni;
- Tibor dunaújvárosi suhancokkal mozgott együtt, telefonfülkék fosztogatásából és szerencsejátékból éltek;
- 18 éves volt, amikor egy barátjával közösen mákteát főztek, és a fiú meghalt;
- Tibor ellen büntetőeljárás indult, felfüggesztett büntetést kapott, viszont Dunaújvárosból mennie kellett;
- Ekkor Mosonmagyaróváron kötött ki, ahol szerencséje úgy hozta, hogy műtőssegéd lett, a kórházból pedig lopkodta az ampullákat.
Levéli táncoslányok és a drog
Tibor eközben Levélre költözött, amely Mosonmagyaróvártól néhány kilométerre levő kistelepülés volt. Mint mondta, ekkoriban rengeteg táncoslány élt ott, egymást érték a night clubok és a panziók.
A helyi szórakozóhelyeken árulta azokat a szereket, amiket a kórházból lopott, így újra volt pénze, ismét lett egy táncoslány barátnője, és úgy tűnt, hogy Tibor fogalmai szerint az élete ismét „egyenesbe jött”.
Az idill nem tartott sokáig: a kórházból kirúgták, mert állandóan késett, rendszeresen lőtte magát, emiatt pedig a kezei mindig be voltak kötve. Hamarosan a táncoslányoknál is elfogyott a szerencséje, ugyanis kiderült: egy olyat csábított el, aki valamilyen helyi nagyembernek a barátnője.
Fotó: Shutterstock
Visszamenekült Dunaújvárosba, ahol beteghordóként próbált megélni, nem is rosszul, hiszen a nénik és a bácsik tömködték 200-asokkal a zsebeit, miután betolta őket a röntgenre. Ám egy hajléktalanszállón kellett élnie, mivel senki nem volt hajlandó befogadni, a szülei nem álltak vele szóba. Végül kapott beutalót Budapestre egy elvonóra, ezért a fővárosba indult.
Anyám azért járt a boltba, hogy kifizesse, amit elloptam
Mielőtt a férfi budapesti kalandjaira tértünk, megkérdeztem Tibortól, hogy ezen időszak alatt mit éltek át a szülei. A kép lesújtóbb volt, mint amire számítottam. Mint mondta, amikor édesanyja elment a boltba, akkor rendszeresen azt kérdezte az eladótók, mit lopott el a fia? Végül mindent kifizetett, amit a boltos felsorolt.
Rengeteg alkalommal kellett a szüleinek a rendőrségre járkálniuk, volt házkutatás is náluk és Tibor barátainak a szülei is felbukkantak időnként, benyújtva a számlát, hogy mit lopott el tőlük a fiuk.
Fotó: MTI/Faludi Imre
Tibor az Árral Szemben a Jövőért Alapítványnál végzett munkája kapcsán elmondta: a szülőkkel és a hozzátartozókkal van általában a legtöbb munka. Függő rokonuk miatt ugyanis jellemzően van bennük egy iszonyú nagy bánat, meg nem értés, egymásra mutogatás, hogy melyik szülő miről tehet. – Anyám szerint apám tehet rólam, apám szerint anyám. Ha jó dolog történt, akkor az az ő családja, ha rossz dolog, akkor az meg a másik családból jön – emelte ki Márk Tibor, aki a saját esetében például édesapjának alkoholizmusát és az apa állásának önhibán kívüli elvesztését mondta, mint ami hozzájárult a traumákhoz.
Elvonó-éden
Amikor Tibor megérkezett az elvonóra ledöbbent: a pokol legmélyebb bugyrait várta, ám a bentlakók éppen önfeledten pingpongoztak az előtérben. Sajnos azonban képtelen volt beiratkozni, mert „egy drogosnak nincsenek iratai”, személyi igazolvány híján pedig nem tudták felvenni az adatait. Bevette az utolsó 10 szem nyugtatót az elvonó épülete előtt és két nap múlva a Kálvin téren ébredt egy telefonfülkében. Innen a Ferenciek terére ment.
Fotó: Polyák Attila
Az utcai élet hozta magával az ismerősöket is. Tibor így haverkodott össze Sünivel, egy kétgyermekes édesapával, aki minden létező függőséggel küzdött és kéthetente járt haza a családjához az utcáról. Tibor ekkor kéregetésből élt, egy olyan csoportnak volt a tagja, amely szintén koldusokból állt.
Jó szerencséje egyszer egy XX. kerületi templom parkjába vezette, ahol odajött hozzá egy néni, aki arra intette: kezdjen valamit az életével. Ez a valami a templomba járás volt a hölgy szerint, és el kellett ismernie, hogy betépve nagyon szépen szólt az orgona. A nénivel végül jóban lett, isteni sütiket, ínycsiklandó borsólevest készített számára és néha még pénzt is kapott tőle. – Én állandóan bekeveredek egy társaságba, ahol valahol valami miatt azt érzik, engem meg kell menteni – magyarázta Tibor a jelenség lényegét, ami végigkísérte az életét. Ezentúl felváltva aludt az utcán és az öregasszonynál.
Tibor még gyónni is volt a templomban.
Sík hülyének néztem mindenkit, de volt egyszer-kétszer, amikor tényleg elmentem és elmondtam, hogy be vagyok drogozva; az engem befogadó néninek elgépeztem a nyugdíját; a lánnyal, aki örök szüzességet fogadott, most voltam együtt. Kijöttem, öt Miatyánk, Üdvözlégy, miegymás. Néha tényleg próbálgattam korrekten gyónni
– mesélte Tibor.
Mosogatás szétlőtt kézzel
Közben összejött egy szülésznővel, aki borzalmas erőfeszítések árán rávette, hogy menjen el dolgozni. A hölgy ismerősei révén bekerült a III. kerületi Kisbuda Gyöngye Étterembe fekete mosogatónak. A hely Meződi Józsefé, az Apostolok frontemberéé volt, aki nagy szeretettel fogadta maguk közé Tibort. A munka azonban nehéznek bizonyult: a tűszúrásoktól szétlőtt kezét megviselte a mosogatás. Hamar felmondott, de döbbenetére közölték: várják vissza.
Fotó: Pexels
Végül bekerült a Remiz étterembe, ahol szintén ugyanaz a kör volt a tulajdonos. Amikor Tibor totál be volt lőve, mosogatott. Amikor jobb állapotban volt, akkor a ruhatárt kezelte. Amikor pedig tökéletes állapotban volt, akkor pincér is lehetett, de ez csak ritkán fordult elő, mert jellemzően három-négy alkalommal ment az asztalhoz, hogy megjegyezze a rendelést. A notesz sem működött, ugyanis a saját írását sem tudta elolvasni. Ekkor volt 23 éves, immár 3 éve Budapesten élt.
Az étterem tulajdonosai és vezetői, így Alíz is nagyon bírták Tibort, a kollégái viszont ki nem állhatták.
Délre kellett bemenni, bementem négyre. Volt, hogy az egész személyzet kiállt és megtapsolt, ha időben érkeztem
– mesélte nevetve. Tibor időközben a csodával határos módon elvégzett egy pincériskolát is, de fogalma sincs, hogyan sikerült. Mint mondta, arra emlékszik, hogy bejárogatott a Hernád utcába és mindenki úgy szét volt csúszva, akárcsak ő.
Eközben a Remízben rágták a fülét, hogy tegye le az érettségit esti iskolában. Végül nagy harcok árán beiratkozott.
Arra emlékszem, hogy a tanárokkal megbeszéltem, mennyi az a minimum, amit be kell jönnöm, annyiszor beülök órára, nem zavarok senkit. Bekerültem ebbe az osztályba és közben nekem nagyon-nagyon jó életem volt
– mesélte Tibor.
High life
A jó élet természetesen annak volt a szinonimája, hogy kiélhette az összes függőségét, korlátlanul. Napközben a Remízben dolgozott, utána átment a Mamut bevásárlóközpontba és gátlástalanul eljátszotta a pénzét a félkarú rablón, a gyümölcspókeren, majd irány haza.
Fotó: pracha hariraksapita / Shutterstock
Ez esetben ez a budai Várat jelenti: összejött egy gazdag művészfamíliából származó lánnyal, aki a szülei házában, egy régi luxusvillában lakott és Tibor összeköltözött a „szerelmével”. Az ebédjét Buday Péter séf főzte a Remízben, eljárt színházba, operába a lánnyal, a nyarat a tengerparton töltötték, márkás ruhákban járt. Utcai trógerből ezüstkanállal falatozó, milliomos miliőbe került.
Tibor elmondta: mindeközben a hajléktalanság is megmaradt, de csak a lelkében. Úgy érezte, társas magányban haldoklik. Az új élmények rövid időre felvillanyozták, de szeretet adni és kimutatni nem tudott, jégcsapként funkcionált – jellemezte magát.
Eközben a boldog pillanatokban, a buli tetőfokán rendszeresen előjött az érzés, hogy miatta halt meg a barátja, amikor együtt mákteát ittak. És ott volt a jelenet, ahogy a halott fiú édesapja az arcába üvölt a temetésen: „miért nem vigyáztál a fiamra?” A jókedv elhalt, a mosoly lelohadt, maradt az üresség és a fájdalom.
Beleszeretni a lázadásba?
Tibor kétségtelenül lenyűgöző személyiség: szórakoztató, okos, szerethető és kiváló történetmesélő. Ám ez a mostani énje már nem küzd a függőségekkel. A történetünk idején egy nárcisztikus személyiség, akinek csak a saját haszna számít. Éppen ezért érdekelt, hogyan történhetett meg az, hogy minden létező módon kizsákmányolt embereket, akik ennek ellenére rajongtak érte? Erre érzékletes példát hozott.
Fotó: AFP /
Összejöttem egy lánnyal mondjuk délben, háromkor már a szüleinek a cuccai a zálogházban voltak
– mondta, hozzátéve, a lány mégis szerette. Mindenki lázad – magyarázta. „A szülei vagy épp egy rendszer ellen és én ennek voltam az élenjárója. Én nem egy bűnöző voltam, hanem egy lázadó és aki akart, az velem tartott ezen az úton és a zaciban kapott pénzt eldrogoztuk, elbuliztuk. Néha azért volt egy kis lelkiismeret-furdalásom. Én nem két végén égettem a gyertyát, hanem rádobtam a tűzre. Semmi nem érdekelt, ha holnap lelőnek, akkor meghalok és kész.”
Az a lényeg, hogy tőlem mindenki nyugodtan feldobhatja a talpát, csak még mielőtt megteszi, adja oda a telefonját, a kocsiját, bármijét, csak hadd bulizgassak, hadd drogozzak
– mesélte Tibor az „életfilozófiájáról”.
A jó élet nem tartott sokáig, felregisztrált az iWiW-re és ekkor előkerültek a régi nőismerősök, akik sorban írogattak rá. Egy idő után feltűnt, hogy alig van otthon, végül feltörték a fiókját valahogy és minden kiderült.
A 48 órás Üdvözlégy Mária-parti
Tibor munka mellett iskolába járt és az utolsó évfolyamon oda akart ülni egy lány mellé, aki eltessékelte. A férfi ezt kihívásnak érezte. Amikor Klaudia közölte, hogy keresztény, ő egyből előkapott egy rózsafüzért és elmesélte: volt már ilyen 48 órás Üdvözlégy Mária! „partin” is – azt persze nem tette hozzá, hogy be volt lőve. A lány azonban elküldte melegebb éghajlatra, közölve, hogy ő még várja az igazit.
Fotó: Polyák Attila
Mindenesetre azért beszélgetni kezdtek és kiderült, hogy a hölgy egy olyan cégnél dolgozik, ahol weblapokat értékesítenek. Ez tetszett a férfinek, ezért megkérte, segítsen bekerülni. Így is lett.
Felvették egy kommunikációs céghez, miközben sosem tanult professzionálisan kommunikálni, nem beszélt angolul sem, ám mégis kiváló üzletkötő lett belőle. A betanításnál egy sablonszöveget kellett volna felolvasnia, amit elmond a telefonba, ám Tibor tiltakozott: „én ezt fel nem olvasom!” – mondta. Csakhogy nem a szöveggel volt a gondja, hanem azzal, hogy nem tudott folyamatosan olvasni, ám ezt kiválóan leplezte és a saját mondataival kezdett értékesíteni, méghozzá rendkívül sikeresen.
Igaz mese a tékozló fiúról
Tibor, talán, hogy a lánynál jó pontokat szerezzen, elment egy keresztény gyülekezetbe, ahol olyasmit tapasztalt meg, ami nagyon felzaklatta: emberek énekeltek és néha még táncoltak is teljesen józanul.
Ez elvette a kedvét, de hamarosan újra próbálkozott és ekkor hallott egy régi történetet a tékozló fiúról: egy gazdag embernek két fia volt. Az egyik előre elkérte az örökségét és elment a pénzzel egy másik városba, ahol felélte azt. Végül olyan szerencsétlen helyzetbe került, hogy haza kellett térnie és édesapja bocsánatáért esedezett. Az apa nemhogy megbocsátott, de még ünnepséget is szervezett a fiú hazatéréséért.
Fotó: Kiss Gábor / MTI Fotószerkesztőség
Tibort, aki ekkor már 9 éve nem látta az édesapját, aki lényegében kitagadta, nagyon megérintette a történet. Ezt látva a gyülekezetben mondták, hogy mondjak el egy imát és térjek meg.
Mondtam nekik, hogy mindjárt, csak még elmegyek szilveszterezni
– hangzott a válasz.
Hajdúszoboszló, lányok, medence, kaviár, pezsgő… ám egyik sem érdekelte, végig a tékozló fiúról és hazatéréséről szóló történet zakatolt a fejében, amiben az apa megbocsátott a fiának.
(Márk Tibor történetét folytatásokban közöljük, a cikkekben feltüntetjük a sorozat korábbi és későbbi darabjait is. Ez a cikkssorozat második része volt.)
Cikksorozatunk előző, első része: „Apám azt kérte, a családnevemről mondjak le, nem akar ott lenni a temetésemen”
Cikksorozatunk harmadik része: „Rengeteg életerős, briliáns barátom meghalt vagy tönkrement és egy fotelben haldoklik”
