Így juthatott ki Dudás Miklós lakásából az ismeretlen elkövető

Vágólapra másolva!
Napok óta ez az egyik legnagyobb rejtély a világbajnok halálával kapcsolatban. A kulcs belül volt az ajtóban, mégis minden jel arra utal, hogy Dudás Miklós lakásából valaki távozott a tragédia előtt.
Vágólapra másolva!

A világbajnok kajakos, Dudás Miklós halála után eleinte kizárták az idegenkezűséget, ám a boncolás eredménye mindent megváltoztatott. A rendőrség immár halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz – írja a Bors. Egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, mi történhetett a sportoló lakásában, ám meglehet a kulcs a rejtélyhez.

Dudás Miklós otthonának ajtaja a helyszínelés után
Dudás Miklós otthonának ajtaja a helyszínelés után
Fotó: Olvasói/Bors

Kulcs a zárban: ezért lett gyanús Dudás Miklós halálesete

A hatóságokat sokkoló látvány fogadta a lakásban: nagy mennyiségű vért, valamint súlyos fejsérüléseket láttak az elhunyt testén. Kezdetben azt feltételezték, hogy egészségügyi ok, vagy egy sérülés miatt akár nyelőcsőrepedés vezethetett a halálhoz, de a boncolás során olyan sebekre bukkantak, amelyek idegenkezűségre is utalhatnak. Az ország egyik legjobb nyomozója, Kovács Lajos szerint viszont az sincs kizárva, hogy esetleg mégis öngyilkosság vagy baleset történt. Ezt azonban csak az ügy nyomozói tudhatják.

Ezért indult meg a nyomozás ismeretlen tettes ellen.

Megszólalt a volt nyomozó

A történtekről egy másik rendőr is beszélt a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában. Kótai Elek volt nyomozó elmondta: a rendőrség már az első pillanattól rendkívüli halálesetként kezelte az ügyet.

Szerinte a sérülések önmagukban még nem bizonyítják az idegenkezűséget, mert egy nagyobb testű ember esése is okozhat hasonló nyomokat. Éppen ezért szükséges a büntetőeljárás, hogy minden körülményt pontosan tisztázzanak.

Hogyan juthatott ki az elkövető, ha belül volt a kulcs?

Ez az a kérdés, amely napok óta foglalkoztatja a közvéleményt. Dudás Miki édesanyja elmondta: miután napokig nem tudták elérni a fiát, párja zárszerviz segítségével jutott be a lakásba. Sokan abból indultak ki, hogy hagyományos kilincs volt az ajtón. Egy kommentelő azonban a Reddit egyik fórumán más magyarázattal állt elő.

Fix gombos kilincs: a megoldás kulcsa

A hozzászólás szerint az ajtón úgynevezett fix gombos kilincs lehetett: belül hagyományos kilincs, kívül viszont csak egy forgathatatlan gomb található. Ilyen esetben az ajtót kívülről csak kulccsal vagy lakatos segítségével lehet kinyitni.

Ezt erősíti meg egy olvasói fotó is, amely Dudás Miki lakásáról készült, és amelyen jól látható a fix kilincs. Ez azt jelenti: az elkövető úgy is elhagyhatta a lakást, hogy a kulcs végig belül maradt a zárban.

Hosszú hetekig tarthat, mire meglesz az összes válasz

A szakértők szerint akár egy hónap is eltelhet, mire minden kérdésre választ kapnak a nyomozók. A rendőrség jelenleg minden lehetséges forgatókönyvet vizsgál, a lakás adottságaitól kezdve, a sérülések keletkezésének módjáig.

A kulcs a zárban maradt – de ez még nem zár ki semmit. A válaszok egyre közelebb vannak.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!