Újabb megrázó részletek Dudás Miklós halálával kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Továbbra is számos kérdés tisztázatlan az világbajnok kajakozó halála körül. Dudás Miklóst január 5-én találták holtan az otthonában. A nyomozás során olyan információk is felmerültek, amelyek szerint a sportolót nem sokkal a halála előtt bántalmazhatták, ami miatt halált okozó testi sértés miatt indult eljárás. Most pedig kiderült, hogy pénze sem volt túl sok ismerősei szerint.
Vágólapra másolva!

A korábbi élsportoló Dudás Miklós az elmúlt években kereste a helyét. Több televíziós műsorban is feltűnt, dolgozott a családi vállalkozásban a pesterzsébeti piacon, és egy ideig sofőr is volt. Egyszer elárulta, hogy a sportolói pályafutása során szerzett bevételeiből lakásokat vett, amelyeket kiadott. Ebből volt némi pénze, de nem annyi, amennyire szüksége lett volna, ezért ismerősei szerint anyagi nehézségei voltak. 

Dudás Miklós kedvenc tacskójával
Dudás Miklós kedvenc tacskójával

A Blikk úgy tudja, halála előtt több embertől is kölcsönkért, köztük nagyapjától, idősebb Dudás Istvántól is, aki a tragédia előtt egy héttel találkozott vele. 

Kért tőlem pár forintot, ötezret vagy tízet. Együtt dolgoztunk régebben a piacon, szoktam neki adni és olyankor beszélgettünk is"

 - idézte a szavait a bulvárlap.

Rendeződhetett volna Dudás Miklós anyagi helyzete

Barátai szerint Dudás Miklós előtt új lehetőség körvonalazódott. 

A volt világbajnok kajakozó személyi edzőként helyezkedhetett volna el,

ami nemcsak a sporthoz való visszatérést jelentette volna számára, hanem hosszabb távon rendezett, kiszámítható anyagi helyzetet is ígért. Azzal sem lehetett könnyű együttélni, hogy elvesztette az édesapját, ráadásul úgy, hogy agyonverték egy benzinkúton, ami után kómába került, és sosem ébredt fel. A tragikusan fiatalon meghalt Dudás Miklós nehéz időszakon ment keresztül. Anyagi bizonytalanság, felgyülemlett feszültségek és több, megoldatlan helyzet is terhelhette, amelyek akár a végzetes események előzményei is lehettek.

Csak az Origónak beszélt arról dr. Kovács Lajos ny. rendőrezredes, az ország egyik legjobb nyomozója, mit jelent az, hogy halált okozó testi sértés miatt indult eljárás Dudás Miklós halálának ügyében. Ha kíváncsi rá, mi történhetett a világbajnok kajakozóval, kattintson ide!

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

x


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!