Újra bíróság elé áll a volt élettársát kegyetlenül kivégző férfi

Vágólapra másolva!
Rendkívüli brutalitással elkövetett bűncselekmény ügyében hirdet döntést a Pécsi Ítélőtábla, miután korábban már életfogytiglanra ítélték a férfit. A fellebbezés után kedden ismét bíróság elé áll a kegyetlen gyilkos, akinek sorsáról a másodfokú ítélet határoz majd.
Vágólapra másolva!

A Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódó ügyben feltárult a tragédiához vezető, évtizedes múltra visszatekintő kálvária: a vádlott huszonkét évnyi együttélés után sem volt képes elfogadni a szakítást. A férfi folyamatos megfélemlítéssel, szóbeli és fizikai erőszakkal tartotta rettegésben két gyermeke anyját, amiért korábban már börtönbüntetést is kapott, ám ez sem tudta megakadályozni a brutális gyilkosság elkövetését – írta a Bama.hu.

gyilkos gyilkosság késelés
Tizenhét késszúrással végzett volt élettársával a kegyetlen gyilkos (Illusztráció)
Fotó:  MW-archív

Már a börtönben tervezgette a gyilkosságot

A vádirat szerint a férfi bosszúvágytól fűtve, már a börtönben megtervezte korábbi élettársa megölését, akit a saját elítélése miatt hibáztatott. A pszichológiai vizsgálatok során nyíltan beszélt gyilkos szándékáról, ami miatt az áldozat rettegésben élt: gázspray-t vásárolt és folyamatosan figyelte a férfi szabadulásának időpontját. A vádlott végül 2024 februárjában hagyta el a büntetés-végrehajtási intézetet, majd azonnal beszerezte a támadáshoz használt, katonai célokra rendszeresített taktikai tőrt.

A tragédia éjszakáján a férfi bemászott a nő udvarába, fütyüléssel és dörömböléssel keltve halálfélelmet az áldozatban, akinek kérésére akkor még rendőrök vizsgálták át a környéket. A végzetes támadásra másnap reggel került sor: a férfi a bejárati ajtó nyitását kihasználva rontott a házba és tizenhétszer sújtott le a tőrrel. Bár közös fiuk hősiesen próbálta megfékezni apját, az anya a kertbe menekülve belehalt a brutális erejű szúrások okozta vérvesztésbe. A Szekszárdi Törvényszék első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki az előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, ám a védelem enyhítésért fellebbezett, így az ügy az Ítélőtábla elé került.

Míg a pécsi ügyben egy bosszúszomjas exélettárs brutális késelése sokkolta a közvéleményt, addig a piricsei tragédia helyszínén egy anya és élettársa a vád szerint közösen, hidegvérrel fojtotta vízbe a nő védtelen, mentálisan sérült lányát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!