Megint körözik Kunu Máriót, ki nem találná, miért

Vágólapra másolva!
Ismét a hatóságok látókörébe került a honi zeneipar hírhedt alakja. Kunu Márió neve felkerült a körözési listára. Nem ez az első eset, hogy összetűzésbe kerül a törvénnyel: korábban is több alkalommal akadt dolga a rendőrséggel. Mutatjuk, most mi miatt keresik.
Vágólapra másolva!

Kunu Márió Gyula megtámadott már közfeladatot ellátó személyt, de zaklatásért és drogügyek miatt is körözték már, most garázdasággal gyanúsítják és keresik a rendőrök. Még a fotóját is feltették a rendőrség oldalára – vette észre a Bors.

Kunu Márió körözési listán
Kunu Márió körözési listán. Most garázdaság miatt keresi a rendörség (Fotó: instagram )

Kunu Márió szökésben, vele van a kisfia is

Azt nem tudni, hogy mit tett, az viszont biztos, hogy külföldön van. Az Insta-oldalára posztolta, hogy a kisfiával egy repülőn ül. Több kommentelő is megírta neki, hogy a rendőrök megint szeretnének vele elbeszélgetni. A Bors elérte gyermeke édesanyját. 

Láttam a körözést, de nem tudok sem az ügyéről, sem pedig arról, hogy hol van…"

mondta Kunu Alexandra, aki ezek szerint úgy bízta az apára a gyereket, hogy nem tudja, hova vitte és mikor hozza haza. 

Kunu Márió számára lassan csak beérik egy kis pihi a rácsok mögött
Kunu Márió felesége is megszólalt az előadó újabb körözéséről (Fotó: police.hu)

Meglepő módon a celeb menedzsmentje sem tudja, hol lehet Kunu Márió. 

T.Danny, ByeAlex, Kunu Márió, Kaszás Géza: botrányos rendőrségi ügyek

Tavaly több zenésznek és ismert közszereplőnek is meggyűlt a baja a szabályok betartásával, nem éppen példamutató történetek kerültek nyilvánosságra. A botrányos esetek között van Kunu Márió rendőrségi ügye, Kaszás Géza balhéja, de T. Danny és ByeAlex drogügye is. Részletekért kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!