Földön fekvő szociális gondozottat taposott a falu szörnyetege, most bíróság elé került a támadó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy csendes hegyaljai településen egyik napról a másikra lett az úr a félelem és döbbenet. A támadó gondozásra szoruló emberekre rontott rá Erdőhorvátiban és válogatás nélkül ütött, rúgott, taposott.
Vágólapra másolva!

A helyiek még most is nehezen hiszik el, mi történt Erdőhorvátiban azon a nyár végi hétvégén. A nyugalmas falu utcáin ugyanis egy férfi teljesen elveszítette az önkontrollt és két egymást követő napon is mint támadó, a legvédtelenebbeket vette célba – írta a Boon.hu.

A támadó nem kímélte áldozatait
A támadó nem kímélte áldozatait
Fotó: Pixabay.com

A söröző előtt csapott le a támadó

Az első eset egy helyi kocsma előtt történt. A támadó minden előzmény nélkül rontott rá a szociális otthon egyik lakójára. Átkarolta, megszorította a nyakát, majd pofonokkal és rúgásokkal taszította a földre. Az áldozat szemüvege is lerepült, a férfi pedig csak nagy nehézségek árán tudott elmenekülni.

A környéken ekkor még senki sem sejtette, hogy ez csak a kezdet volt.

A következő este újra lecsapott. Ezúttal az utcán szemelt ki egy másik gondozásra szoruló férfit. Az áldozatot az úttestre lökte, majd többször megrúgta és megtaposta. A támadás olyan súlyos volt, hogy a sértett csonttöréseket, zúzódásokat és horzsolásokat szenvedett, felépülése hetekig tartott. A faluban sokan ekkor már féltek kilépni az utcára.

Ítéletet hozott a bíróság

Az ügy végül bíróság elé került. A férfit súlyos testi sértés és garázdaság miatt ítélték el, különösen azért, mert akaratnyilvánításra képtelen emberek ellen követte el tetteit. Két év szabadságvesztést és két év közügyektől való eltiltást kapott.

Súlyosbító tényező volt, hogy ittas állapotban követte el a támadásokat, ugyanakkor enyhítésként értékelték a beismerését, egészségi állapotát és azt is, hogy az eset óta hosszabb idő telt el.

Az ítélet azonban egyelőre nem jogerős és a támadó, valamint védője is enyhítésért fellebbezett. A falubeliek pedig abban bíznak, hogy a bíróság végleg pontot tesz az ügy végére és Erdőhorváti visszakaphatja azt a nyugalmát, amit egy rövid időre brutális erőszak árnyékolt be.

Még a tavalyi év végén kavart óriási port az az eset is, amikor egy fővárosban dolgozó taxis leütött két ittas nőt, akik folyamatosan szidalmazták őt. Az ügyben a nyomozás azóta is tart.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!