Megtalálták az eltűnt gyerek holttestét

Vágólapra másolva!
Nagy erőkkel keresték az angolok azt a kisfiút, aki két éve elmerült az egyik folyóban. Hónapokkal később bukkantak rá az eltűnt gyerek holttestére, rokonai megtörten nyilatkoztak.
Vágólapra másolva!

Hónapokkal azután, hogy két éves kisfiát, Xielo Maruzivát elsodorta az angliai Soar folyó, végre megszólalt a nő. Elmondta, hogy teljesen összetört, amikor sem a rokonok, sem a barátok, sem keresőcsapatok sem bukkantak eltűnt gyereke nyomára, azután, hogy 2024 februárjában Aylestone Meadows-ban elmerült a vízben egy családi kirándulás során – írta meg a Mirror

Vízben (illusztráció), Megtalálták annak az eltűnt gyereknek a holttestét, aki a vízbe esett még 2024-ben
Vízben (illusztráció), Megtalálták annak az eltűnt gyereknek a holttestét, aki a vízbe esett még 2024-ben
Fotó: Pixabay.com

A hatóságok mindent megtettek, hogy élve vagy holtan megtalálják, de ez csak hónapokkal később, júniusban sikerült nekik. Az asszony évek óta nem beszélt a leírhatatlan fájdalomról, a tragédiáról, amit átélt, de az angliai leicesteri városházán tartott vizsgálat során őt is kikérdezték. 

A születése napja életem legszebb napja volt, és minden nap jobb lett vele. Végtelen örömet szerzett maga körül mindenkinek, és beragyogta bármelyik szobát, ahová belépett. Nagy személyiség volt. Célt és erőt adott nekem... Ő volt a legjobb barátom, a lelki társam és az egész világom. Hiányzik minden közös emlékünk."

– mondta Kayela Smith aki 19 évesen adott életet kisfiának.

Ezután halott kisfiához is volt pár jó szava. Kiemelte, hogy a köztük lévő kapcsolat különleges volt, és ez az emlék örökre vele marad. Azt mondta, nagyon hiányzik neki az, hogy a mosolyára ébredjen minden reggel.

Mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy az édesapja lehettem. Mindig a szívemben él majd, örökké szeretni fogom. Értelmet adott az életemnek. Egy igazán boldog baba volt. Tíz hónaposan már járt, mindenhol ott volt. Egy hullámhosszon voltunk, én is újra gyerek lehettem mellette” 

– tette hozzá a kisfiú apukája, akinek vallomását felolvasták az 5 napig tartó vizsgálat elején.

Egy másik eltűnt gyerek, Egressy Mátyás is vízbe eshetett

Egy dunai hajó fedélzeti kamerája rögzítette, hogy egy januári vasárnap reggelen egy ember, talán a 18 éves fiatal, akit azóta is keresnek, a Széchenyi Lánchídról a Dunába zuhan. A rendőrök még vizsgálják, van-e kapcsolat az eset és Egressy Mátyás eltűnése között. Amennyiben a felvételen ő látható, a szakértő szerint nem kizárt, hogy a sodrás miatt az ő holtteste sem kerül elő még hónapokig. Részletekért kattintson ide!

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!