Lefegyvereztek egy magyar nyugdíjast

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A NAV és a rendőrség közösen intézkedett egy idős férfi lakásán. A hatóságok a fegyverek és lőszerek lefoglalására kényszerültek, miután a férfi nem adta át ezeket az engedélye visszavonása után.
Vágólapra másolva!

Egy idős férfi három vadászfegyverét és a hozzájuk tartozó lőszereket a NAV végrehajtói foglalták le, miután visszavonták a fegyvertartási engedélyét. A hivatal szerint engedély nélküli birtoklásuk jogsértő – áll a NAV közleményében.

A NAV és a rendőrség munkatársai a férfi lakásán foglalták le a fegyvereket
A NAV és a rendőrség munkatársai a férfi lakásán foglalták le a fegyvereket
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A fegyverek lefoglalását a NAV és a rendőrség közösen hajtotta végre

A férfi azonban nem tett eleget a hatóság felszólításának és sem az engedélyt nem adta le, sem a fegyvereket és lőszereket nem adta át. Amikor a NAV felhívta, azt indokolta, hogy eladni akarta azokat.

Végül a Nemzeti Adó-és Vámhivatal és a rendőrség előre egyeztetett időpontban ment a férfi lakására, ahol a rendőrök átvették a fegyvereket és lőszereket, majd elszállították.

Egy korábi cikkben írtunk róla, hogy Kisigmándon egy „újpusztai Szandokánként” elhíresült férfi ejtett túszul két embert. A férfi egy szamurájkarddal és fegyverrel támadt a nőre és a férfira.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!