Megdöbbentő részleteket osztott meg a Bors a Heves vármegyei Lőrinciben történt támadásról. 2025. április 4-én a helyi focipályán veszett össze a 14 éves Jázmin és a 15 éves Jennifer. A vita nem maradt a sértések szintjén. Jennifer szólt a családjának, akik hamar ott termettek és lefogták Jázmint, hogy Jennifer el tudjon bánni a mozdulni sem tudó, kiszolgáltatott helyzetben lévő lánnyal. Ezzel nem ért véget a történet, mivel a rokonai is beszálltak. Jázmint végül brutálisan összeverték, mégis gyanúsított lett. Az egyik támadója ugyanis egy valójában felháborító trükkel állt elő.

Fotó: Pixabay.com/Pexels.com
A kamaszlány a nyakán és a fején sérült meg.
Több helyen kitépték a haját, és addig verték, amíg ki nem kényszerítették belőle a megalázó mondatot: „csicska vagyok”.
A támadás nemcsak fizikai sérüléseket okozott neki, hanem súlyos lelki traumát is hagyott maga után.
Az áldozat édesapja elárulta, hogy 5 felnőtt verte meg a lányát és egy fiú miatt vesztek össze, mivel mindekettőjüknek azt mondta, a másik pletykákat terjeszt róla. Soha semmi bajuk nem volt egymással.
Jázminnak sérült volt a lába eleve, ő nem is hívta volna ki verekedni a másik lányt, ez a fiú ugrasztotta őket össze, brahiból. Nem tudta, hogy ilyen súlyos következményei lesznek. Hazudott mind a két lánynak, hogy a két lány összeverekedjen, mert ő ezt nézni akarta"
– közölte a férfi, aki lánya barátnőitől tudta meg, hogy mi történt.
Felháborító! A támadók állítják be magukat áldozatnak
A történtek után Jennifer és családja nem ismerte el a bántalmazást. Még arról is beszéltek, hogy ügyvédhez fordulnak. Az ügyben garázdaság miatt indult eljárás a Hatvani Rendőrkapitányságon, amelynek a nyomozója jelezte, hogy beszélni akar az összevert lánnyal, de nem akármilyen minőségben.
Érkezett egy idézés, miszerint a lányomat gyanúsítottként fogják meghallgatni
– mesélte Jázmin édesapja a bulvárlapnak, hozzátéve:
Azt mondták a rendőrök, hogy azért van erre szükség, mert Jennifer keze megsérült a lányom fogától, amikor ököllel arcon ütötte őt. Ezért feljelentette a lányomat. Tehát már ott tartunk, hogy senkit nem érdekel, hogy Jázmint felnőttek fogták le és összeverték!"
Jázmin édesapja bízik benne, hogy a nyomozók rájönnek, az egész csak egy félreértés, és az ő lánya az áldozat.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár
- szóbeli bántalmazás,
- lelki bántalmazás,
- fizikai bántalmazás,
- szexuális erőszak,
- csalás,
- online csalás áldozata,
joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.