Holttestet találtak egy fővárosban parkoló taxiban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy taxiban bukkantak rá egy halott férfira a román főváros I. kerületében. A holttestről a bukaresti rendőrség tájékoztatása alapján a Maszol.ro számolt be.
Vágólapra másolva!

Február 18-án, szerdán reggel 8 óra 45 perc körül hívták a segélyhívót Bukarestből. A bejelentő arról számolt be, hogy a főváros egyik frekventált területén, egy első kerületi utcán áll, egy taxi mellett és éppen egy eszméletlen férfit bámul, aki a kocsiban fekszik – írta meg a Maszol.ro. Mint kiderült, egy holttestet talált.

Holttestet találtak egy fővárosban parkoló taxiban (illusztráció)
Holttestet találtak egy fővárosban parkoló taxiban (illusztráció)
Fotó: Pixabay.com /Sikerado.hu

A rendőrök azonnal elindultak a helyszínre, 

ahol hamar kiderült, hogy a 61 éves taxisofőrt érte utol a halál.

Mentőt hívtak, akik megpróbálták újraéleszteni, de hiába küzdöttek érte, a férfi meghalt. 

Az elsődleges információk szerint szívinfarktust kapott, amit a boncolása megerősíthet. A holttestet a megyei törvényszéki orvostani intézetbe vitték, hogy kiderüljön, mi volt a halála oka. Az ügyben eljárás indult. 

Holttestet találtak Csonkamindszenten

A tűzoltók mellett mentőket és rendőröket is riasztottak egy idős asszony otthonához február 12-én. A Baranya vármegyei csonkamindszenti házban holtan találták a nyugdíj előtt álló lakót. Erről többet is megtudhat, ha ide kattint.

Csontvázig lebomlott holttest

Egy romániai, ploiești-i tömbházhoz siettek a rendőrök egy asszonyhoz, akinek Olaszországban élő lánya hívta őket. Oszladozó holtteste fogadta a hatóságot a lakásban. Jó régóta nem kereste sem a lánya, sem a fia, pedig ez utóbbi hozzá közel él. Az elképesztően szomorú történetről többet megtudhat, ha ide kattint!

Megtalálták az eltűnt kisfiút

Nagy erőkkel keresték a debreceni rendőrök azt a gyereket, akinek február 12-én nyoma veszett. A körözési adatlapja szerint a cívisvárosban született 13 évvel ezelőtt. Négy nappal később derült ki, hogy megtalálták az eltűnt magyar kisfiút. Ebben a cikkünkben olvashat erről részletesebben. Sajnos Egressy Mátyást még mindig nem.

Megtalálták az eltűnt fiatal holttestét

A dunaújvárosi buszpályaudvaron látták utoljára azt a fiatalt, akit kétségbeesve kerestek a rokonai. Az előszállási férfinek karácsonykor veszett nyoma, most bukkantak rá. Részletekért kattintson ide!

Megtalálták a férfi holttestét

A romániai gyalui víztározóba esett férfi után kutattak a helyi búvárok a Kolozs megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint. Holtan emelték ki a partra. Annak a gyereknek is csak a holtteste került elő, aki egy angliai folyóban süllyedt a víz alá. 

Nem tudják, kié a Tokajnál talált, ektomorf holttest

Továbbra sem sikerült azonosítani azt a halottat, akire decemberben találtak rá a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő Tokajban egy túraút mellett. Bár a rendőrök részletes leírást tettek közzé a holttestről, úgy tűnik, senki sem tud nekik segíteni. Vagy mégis? Ha Ön felismeri a férfit, telefonáljon!

Oszladozó holttest került elő egy kocsi csomagtartójából Gyöngyösön

Két férfi áll bíróság előtt előre kitervelten elkövetett emberölés miatt. Azzal vádolják őket, hogy agyonlőtt áldozatuk holttestét egy kocsi csomagtartójába gyömöszölték a Heves vármegyei városban. Részletek ebben a cikkben!

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!