Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHarminckét évvel ezelőtt egy anya számára megállt az idő, amikor a kilencvenes évek egyik legmegrázóbb gyilkosságának árnyéka rávetült az életére. Ő a skálás gyilkosok áldozata, pontosabban az egyik áldozat édesanyja, akinek szembe kell néznie azzal, hogy Bene László ismét esélyt kap arra, hogy kilépjen a börtön falai közül. A döntés ezúttal is egy bíró kezében van, aki hamarosan határozhat a feltételes szabadlábra helyezéséről. Társa, Donászi Aladár ezt a pillanatot nem várta meg, évekkel ezelőtt véget az életének a zárkában – idézte fel a Bors.

Fotó: FMH/Marosi Antal
A két férfi a 90-es évek elején négy embert ölt meg. Az ítéletük életfogytiglan volt – akkoriban ez húsz év után felülvizsgálható büntetést jelentett. Bene esetében ez a felülvizsgálat már többször megtörtént, de minden alkalommal ugyanazzal a következtetéssel: nem engedhető vissza a társadalomba.
Az egyik áldozat anyja szerint Bene László nem érdemel kegyelmet
Az egyik áldozat édesanyja, Sádt Edéné számára ez nem jogi kérdés, hanem mindennapi valóság.
A gyermekem egy kiváló egyetemista volt, közgazdász lett volna belőle. Már az esküvőjét tervezte a gyönyörű menyasszonyával. Naponta érzem a jelenlétét, tudom, hogy velem van. Ma már egy 57 éves, sikeres és becsületes ember lenne"
– mondta a Borsnak az asszony. A sorozatgyilkossal kapcsolatban nincs benne kétség: nem tud megbocsátani, és nem is akar.
Bene Lászlónak nem lehet megbocsátani, és őszintén mondva nem is kívánok neki semmit. Ez akkor is így van, ha tudom, hogy az én gyermekemet konkrétan Donászi Aladár lőtte le. Benét sem lehet felmenteni a felelősség alól"
– mondta el a fiatal áldozat édesanyja, aki szerint a gyilkos nem tudna visszailleszkedni a társadalomba. Három évtized alatt a világ teljesen átalakult – egy másik ritmus, egy másik valóság várná Benét a börtönön kívül. A tragédia nem csak egy életet tört derékba. Az asszony férje sem tudta feldolgozni a tragédiát:
Tulajdonképpen a férjemet is Benéék miatt veszítettem el. A hitvesem a tragédia után kapott cukorbetegséget, aminek következtében tönkrementek az erei"
– tette hozzá a háromgyermekes anya, aki a rablópáros miatt csak két gyerekét tudta felnevelni.
A végzetes nap 1992 májusában jött el. Bene és Donászi az áruház pénzszállító taxiját támadta meg. Az akció gyors volt és könyörtelen: a fiatal egyetemistát szó nélkül lelőtték, a taxisofőrre pedig menekülés közben rálőttek, de ő túlélte. A zsákmány végül nem került hozzájuk, a fiú kezében ott maradt a 300 ezer forint.
A páros később újabb gyilkosságokat követett el. 1992 novemberében két vadásszal végeztek egy erdőben, mert attól tartottak, hogy lebuktatják őket. Donászi korábban, 1991-ben egy pénzszállító elleni támadás során is ölt: egy rendőrt lelőtt, egy portást pedig megsebesített.
Bene László korábban adott interjúiban azt állította, hogy a börtönben a lelkiismeret luxus, és az ember a körülményektől függetlenül is lehet boldog. Szakértők szerint azonban jó esély van rá, hogy ezt az életét végéig a rácsok mögött kell bizonyítania.
Bene László és Donászi Aladár kapcsolata mindig is feszült volt, de az elfogásuk előtt odáig romlott a viszonyuk, hogy Bene már a társa megölését is fontolgatta.