Botrány! Fiú tanítványait fogdoshatta a kisősi gimnázium igazgatója

Vágólapra másolva!
Molesztálással vádolják a diákok a kisősi (Aușeu) gimnázium igazgatóját. A botrány középpontjában az iskolát vezető matematika tanár áll, aki ellen szexuális erőszak gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tettek. Fegyelmi eljárás is indult ellene, mégis a posztján maradhatott.
Vágólapra másolva!

Az ügyet a Bihoreanul román lap hozta nyilvánosságra a héten, ami után azonnal kitört a botrány. Kiderült ugyanis, hogy Romániában, az ősi Erdély területén lévő Bihar megyei kisősi (Aușeu) gimnázium igazgatójának, Adrian Boticinnek a viselkedését egy korábban elbocsátott iskolai gondnok már tavaly ősszel bepanaszolta a gyermekvédelmi hivatalnál. Az ügy az élesdi ügyészségen van, most pedig a feltételezett bűncselekményt is vizsgálják. A gyanú szerint a matematikatanár végzettségű pedagógus szexuális visszaélést követett el egy kiskorúval szemben – tudta meg a Maszol.ro.

Szexuális visszaélésről számoltak be egy romániai iskolából - kitört a botrány
Szexuális visszaélésről számoltak be egy romániai iskolából - kitört a botrány
Fotó: Maszol /MI

Az áldozat egy 14 éves fiú, aki a gyermekvédelmi hivatal pszichológusának árulta el, hogy az elmúlt tanév vége előtt a tanár az igazgatói irodába kérette. 

Egy futballmezt adott neki, és fogdosni kezdte. 

A jelentésből kiderült, hogy a gyerek ellenállt. Erre a pedagógus csak annyit mondott, nincs mitől félnie, mert nem fogja bántani. A fiú arról is beszélt neki, hogy hallott pletykákat Botici szexuális irányultságáról, mégis megrémítették az irodában történtek. A szakember úgy találta, hogy a gyerek igazat mondott.  

A diák szülei nem akartak feljelentést tenni az igazgató ellen, de a gyermekvédelmi jelentés nyomán hivatalból eljárás indult. 

Ez nagyon lassan halad a román lap szerint, amely azt írja, még ki sem hallgatták az igazgatót, nemhogy "korlátozást kértek volna ellene". Feltehetően olyan kényszerintézkedésekről van itt szó, amelyekkel az ügyészség, vagy bíróság korlátozza valaki mozgását vagy kapcsolatát másokkal.

Ez lehet például:

  • távoltartás (nem mehet az iskola közelébe, nem találkozhat diákokkal) 
  • lakhelyelhagyási tilalom
  • rendőri felügyelet (jelentkezési kötelezettség)
  • súlyosabb esetben előzetes letartóztatás.

Tehát az igazgató szabadlábon van, és semmilyen korlátozó intézkedést nem rendeltek el vele szemben.

A Bihar megyei főtanfelügyelőség viszont határozott lépést tett. A 14 éves fiú esete miatt decemberben fegyelmi eljárást indított az igazgató ellen. A Maszol.ro azt írja, a román törvények értelmében a hat hónapnál régebben elkövetett tettekért nem szankcionálhat a fegyelmi bizottság, 

vagyis a férfi nem kapott büntetést, mégsem nyugodhat meg.

Kitört a botrány: újabb és újabb áldozatok jelentkeznek

Márciusban egy újabb diák vádolta meg szexuális erőszakkal az igazgatót, két másik diák pedig írott tanúvallomással csatlakozott hozzá, és az iskolai tanácsadónál emelt panaszt. Az újabb áldozat azt állítja, egy matematika vizsgán molesztálta a férfi, míg a többiek illetlen telefonos üzenetekre panaszkodtak, és képernyőmentésekkel támasztották alá állításukat, 

vagyis bizonyíték is van arra, hogy kisfiúkat zaklatott az igazgató.

Az újabb vádak kapcsán a tanfelügyelőség ismét összehívta a fegyelmi bizottságot. Azt mondták, maximális komolysággal kezelik az ügyet, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy garantálják a diákok biztonságát.

A Bihoreanul szerint az igazgató kinevezése áprilisban lejár, de ettől még az iskola tanára marad és dolgozhat is. Állítólag azért nem függesztik fel, mert nincs pénz a helyettesítésére. Botici továbbra is tagadja, hogy egy homoszexuális pedofil lenne, szerinte a kirúgott gondnok akar bosszút állni rajta.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról