Vérlázító lehúzás: hihetetlen összegért sóznak rá „gyógyító” órát idős emberekre

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Telefonon keresték fel, egészségfelmérést ígértek, amelynek a végén félmillió forintot fizetett ki egy karóráért. A csalók egy „gyógyító” eszközt adtak el egy idős asszonynak, miközben a szerződés jogilag bebiztosította az eladót. Az ügy sajnálatos módon nem egyedi, egyre több hasonló panasszal találkozhatunk.
Vágólapra másolva!

Egy telefonhívással kezdődött minden, az ügy félmillió forintos átveréssel végződött. A csalók agresszív értékesítési módszerekkel próbálnak komoly összegeket kisajtolni az idősektől a gyógyulás meséjével – számolt be róla a Blikk.

A csalók új, kedvelt módszere a gyógyító óra
A csalók új, kedvelt módszere a gyógyító óra
Fotó: Illusztráció: (Vishven Solanki/Pexels) 

Fogyasztóvédelem: félmilliós „gyógyító” óra idős áldozatoknak

Margitot ingyenes szűrés ígéretével hívták be egy budapesti lakásba – idézte fel a portál. Hozzátették: a helyszínen egészségi állapotfelmérésnek beállított vizsgálat zajlott, majd egy csodatévő óra megvásárlására próbálták rábeszélni.

Az asszony beszámolója szerint az értékesítés folyamatos, agresszív módszerekkel zajlott. Alig hagytak időt a gondolkodásra, a terméket pedig úgy mutatták be, mint amely számos betegség esetén segítséget jelenthet. Margit végül 500 ezer forintért vásárolta meg az órát, amely valószínűleg a töredékét sem éri a vételárának.

A helyszínen több jól öltözött alkalmazott dolgozott, listákat ellenőriztek, az érkezőket pedig egyenként vezették be. Margit utólag úgy érzi, az értékesítők tudatosan igyekeztek kizárni minden külső kontrollt.

Hasonló módszerrel próbálták megkárosítani a 76 éves Máriát is a VI. kerületben. Neki egy ujjbegyből vett vércsepp alapján állították, hogy súlyos egészségügyi problémái vannak, és csak a készülék jelenthet megoldást a problémáira. Ő végül nem vásárolta meg a felkínált készüléket, így megúszta a félmilliós átverést.

Jogi védelem a szerződésben

A cég adásvételi szerződést írat alá a vevőkkel, amelyben kiemelik, hogy az értékesítők kizárólag feltételes módban fogalmazhatnak. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a termék nem minősül gyógyászati segédeszköznek. Ez a megfogalmazás jogi szempontból védheti az eladót, miközben az értékesítési helyzetben elhangzó állítások az egészség javulásának ígéretét sugallják.

Az eset ismét felveti a fogyasztóvédelem szerepének fontosságát az időseket célzó értékesítési gyakorlatokkal szemben. Az ingyenes szűrés ígérete, a sürgetés és a nagy értékű azonnali vásárlás komoly anyagi kockázatot jelenthet minden gyanútlan potenciális vevő számára.

Margit ma már úgy látja, hogy túl gyorsan döntött. Nagy valószínűséggel a pénzét nem fogja tudni visszaszerezni.

Halálos beteg gyerekek történetén nyerészkednek az online csalók

A legmélyebb emberi tragédiákból próbálnak hasznot húzni a gátlástalan netes csalók. A kiberbűncselekmény új hullámában beteg gyerekek és gyászoló családok történeteivel élnek vissza, hogy pénzt, adatokat és lájkokat csaljanak ki a jóhiszemű emberektől.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!