Kegyetlen gyilkosság: a diósjenői rém szexuálisan kihasználta, majd megölte szerelme lányait

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Új ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki két nevelt lányával is végzett. Az ítélőtábla döntésével a korábbi, súlyosabb szabadságvesztés most módosult. A döntés egyik legfontosabb következménye, hogy a diósjenői kettős gyilkosság elkövetője akár 25 év múlva is szabadlábra kerülhet feltételesen.
Vágólapra másolva!

A diósjenői kettős gyilkosság ügye új fordulatot vett: a másodfokú bíróság átdolgozta az elsőfokú ítéletet, írta a Nool.hu.

A másodfokú bíróság döntése szerint a diósjenői kettős gyilkosság elkövetője 25 év után kérhet feltételes szabadlábra bocsátást
A másodfokú bíróság döntése szerint a diósjenői kettős gyilkosság elkövetője 25 év után kérhet feltételes szabadlábra bocsátást
Fotó: Vendel Lajos / Forrás:  Nool.hu Archív

Megszületett a másodfokú ítélet a diósjenői kettős gyilkosság ügyében

A Fővárosi Ítélőtábla a napokban kihirdetett másodfokú ítéletében módosította a Balassagyarmati Törvényszék korábbi döntését. A bíróság közleménye szerint a határozat egyik legfontosabb eleme az volt, hogy enyhítették a diósjenői gyilkosra kiszabott büntetést.

Eredetileg a bíróság az elsőrendű vádlottat – aki 2009-ben megölte két nevelt lányát – életfogytiglanra ítélte, amiből legalább 30 év letöltése után kaphatott volna feltételes szabadlábra bocsátást. A másodrendű vádlottat – a lányok édesanyját – pedig bűnpártolásért 4 évre ítélték.

A Fővárosi Ítélőtábla viszont enyhítette a férfi büntetését azon indokok alapján, hogy számításba vették többek között az eshetőleges ölési szándékot, a vádlott beismerését, valamint azt is, hogy később segített a maradványok felderítésében.

Így a diósjenői kettős gyilkosság elkövetője a mostani ítélet szerint legkorábban 25 év letöltése után kérheti a feltételes szabadlábra bocsátását.

Az ítélet előzménye

A Balassagyarmati Törvényszék 2025. április 16-án hirdetett először ítéletet első fokon:

A döntés szerint az elsőrendű vádlottat bűnösnek mondták ki több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében.

A bíróság ezért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, emellett 10 évre eltiltotta a közügyektől is. Az ítélet értelmében a férfi legkorábban akkor kerülhetett volna feltételes szabadlábra, ha már legalább 30 évet letölt a büntetéséből.

A másodrendű vádlottat szintén bűnösnek mondta ki a bíróság, mégpedig bűnpártolás bűntette miatt. Emiatt 4 év szabadságvesztésre ítélték, valamint ugyanennyi időre eltiltották a közügyektől is. A döntés szerint a nő a büntetésének kétharmadának letöltése után kerülhetett volna feltételes szabadlábra.

Az elsőfokú ítélettel kapcsolatban az ügyészség fellebbezést nyújtott be az elsőrendű vádlott esetében, elsősorban az ölési cselekmények végrehajtásának módja miatt. A másodrendű vádlott ügyében azonban az ügyészség elfogadta az elsőfokú bíróság döntését.

A diósjenői gyilkos és védője a büntetés enyhítése, míg egykori élettársa, a lányok anyja és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Évekig tartó erőszak előzte meg a diósjenői kettős gyilkosságot

Az elsőfokú bíróság által megállapított tények szerint az első- és másodrendű vádlott 2004 augusztusának végén kezdtek élettársi kapcsolatban élni a nő házában. A kezdeti időszakban a nő négy gyermeke is velük lakott az ingatlanban.

A bíróság szerint a férfi rendszeresen bántalmazta élettársát és a gyerekeket is. 

Emellett az is kiderült, hogy az elsőrendű vádlott a nőn kívül a nevelt lányaival is szexuális kapcsolatot létesített.

2009. február 17-én a reggeli órákban az elsőrendű vádlott és az élettársának a 19 éves lánya között heves vita alakult ki, aki ekkor legalább négy hónapos terhes lehetett. A férfi azt akarta elérni, hogy a lány megszakítsa a terhességét, ami miatt komoly veszekedés tört ki közöttük. A szóváltás közben a férfi kétszer nagy erővel fejbe ütötte a fiatal nőt. Miután a lány a földre került, a férfi tovább bántalmazta, testszerte megrugdosta. 

A támadás olyan súlyos volt, hogy a lány a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A bántalmazásnak a lány édesanyja, a másodrendű vádlott is szemtanúja volt. A történtek után a férfi még aznap este a házuk közelében ásott egy gödröt és ott eltemette a fiatal nő holttestét. A bíróság szerint az édesanya is közreműködött ebben: segített a férfinak kivinni a testet a házból, majd a gödörhöz húzni és elrejteni. Az ezt követő években pedig, amikor a hatóságok a lány eltűnését vizsgálták, a nő többször azt mondta a nyomozóknak, hogy a gyermeke Budapestre szökött és nem tudja, hol lehet.

Nem sokkal később, 2009. március 22-én délután a férfi a nő másik lányával is összeszólalkozott. A veszekedés a ház udvarán történt, ahol a férfi fojtogatni kezdte a fiatal lányt, majd brutálisan bántalmazta. A támadás olyan súlyos volt, hogy a lány belehalt a sérüléseibe. A történtek után a férfi a településhez tartozó erdős területen ásott egy gödröt és ott temette el a lány holttestét.

2015 nyarán a gyilkos tudomást szerzett arról, hogy fel akarják parcellázni azt az erdőterületet, ahol korábban eltemette második áldozatát. Emiatt visszament a helyszínre, kiásta a maradványokat, majd hazavitte őket. A bíróság szerint a férfi a maradványok egy részét később elégette, a többit pedig elásta.

A férfi idővel elmondta az anyukának azt is, hogy a másik lányát is megölte. Ennek ellenére a nő a körözési eljárás során többször azt állította a hatóságoknak, hogy a lánya a testvére után Budapestre szökött és 2009 márciusa óta nem tud semmit arról, hol lehet.

A lányok édesanyja mindvégig azt hangsúlyozta, hogy nem tudott az élettársa által elkövetett bűncselekményekről. A férfi korábbi, őt terhelő vallomásairól pedig azt mondta: azokat a nyomozás idején gyógyszerek hatása alatt tette.

Az első áldozat maradványait végül 2022-ben találták meg Diósjenőn, egy családi ház udvarán elásva
Az első áldozat maradványait végül 2022-ben találták meg Diósjenőn, egy családi ház udvarán elásva
Fotó: Vendel Lajos / Forrás:  Nool.hu Archív

A másodrendű vádlottat végül jogerősen felmentették

A nő esetében a bíróság felmentette őt a hamis tanúzás miatt indított vádemelés alól, mivel erre büntethetőséget kizáró ok állt fenn. A bűnpártolás miatt indított eljárást pedig megszüntették, mert az a cselekmény elévülése miatt már nem volt érvényesíthető.

A másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a sértettek édesanyja terhére rótt, 2009-ben tanúsított aktív magatartások – a holttest elrejtésében való közreműködés és az azt követő valótlan közlések – önállóan vizsgálandók és ezek büntethetősége az eljárás megindítását megelőzően elévült. 

A későbbi, hatóságok előtt tett valótlan nyilatkozatokat a bíróság nem bűnpártolásnak, hanem legfeljebb hamis tanúzásnak tekintette. Még e bűncselekmény miatt sem lehetett felelősségre vonni az édesanyát, mert ha a valóságot feltárta volna, ezzel önmagát vagy hozzátartozóját vádolta volna bűncselekmény elkövetésével, ami büntethetőséget kizáró ok. Ennek megfelelően a bíróság a másodrendű vádlott ellen az eljárást részben megszüntette, részben pedig felmentette – közölte a Fővárosi Ítélőtábla. 

Miközben a diósjenői kettős gyilkosság ügyében jogi fordulat történt és a büntetés enyhítésével új fejezet nyílt az elkövető életében, hasonlóan izgalmas kérdés vetődik fel másutt is: harminckét börtönben töltött év után Bene László, a hírhedt rablógyilkos feltételes szabadlábra helyezéséről hamarosan dönthet a bíróság, miközben az áldozat családja továbbra is abban bízik, hogy a férfi soha nem hagyja el a cella hűvösét.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!