Késsel rontott alvó riválisára egy féltékeny nő Hevesben

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A féltékenység sokszor elhomályosítja az ember józan ítélőképességét, és súlyos erőszakhoz vezethet. A történtek miatt a nő ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat.
Vágólapra másolva!

A Heves Vármegyei Főügyészség vádirata szerint egy nő 2024 júliusában rajtakapta az élettársát, hogy a Heves vármegye egyik településén lévő közös otthonukban egy másik nővel alszik. A féltékeny nő elvesztette az önuralmát, és rátámadt a vetélytársára – írja a Heves vármegyei hírportál

életveszély
Életveszélyes volt a féltékeny nő támadása Fotó: Unger Tamás/Vas Népe/Heol.hu

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete egy féltékenységi jelenet után

A feldühödött asszony először egy asztalfiók előlapjával ütötte áldozatát, nem is egyszer, aztán lerámgatta az ágyról a földre. Egy közel tizenöt centis kés is volt nála. Ezzel a nő feje és mellkasa felé több szúró-vágó mozdulatot tett. 

Két helyen meg is szúrta a nőt, aki az arcán és a lapockáján sérült meg.

A támadásnak aférfi vetett véget, aki új barátnője védelmére kelt, és kicsavarta a kést korábbi élettársa kezéből.

A megtámadott nő sérülései nyolc napon túli, ténylegesen két-négy hétig gyógyultak. A szakértői vélemény szerint a támadás során az életveszélyes állapot kialakulásának reális lehetősége is fennállt, és csak azért nem lett súlyosabb következménye, mert az áldozat valamennyire tudott védekezni. 

A Heves Vármegyei Főügyészség az elkövetővel szemben életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat.

Az ügyészség indítványa szerint, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, két év szabadságvesztésre ítélhetik, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggeszthetik.

Nem akarta letörni a sorompót, az életével fizetett a kamionos – videó

Tragikus baleset történt egy érsekújvári vasúti átjáróban. A lehető legrosszabb döntést hozta a kamionos. A megrázó képsorokat ITT tudja megtekinteni.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!