Előkerült egy felvétel, amin a Hodosnál eltűnt nő látható – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A szlovák rendőrök a nyilvánosság segítségét kérik egy sofőr azonosításában egy felvétel alapján. Annak az eltűnt nőnek az ügyével hozható összefüggésbe a videó, akit Hodosnál találtak holtan egy évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

A szeredi eltűnt nő, Mária Borsosová holttestére 2025. március 9-én találtak rá a szlovákiai Hodos határában, a lakott résztől pár kilométerre, a Kis-Duna irányába vezető út mentén. Vadnyomokat ellenőrző vadászok fedezték fel. A halott nő, akinek az eltűnését pár nappal korábban jelentették be, félmeztelen volt. Ha lehet hinni a híreknek, a mellkasán szúrt sérülés, a nyakán fojtogatásra utaló nyomok, egész testén ütések nyomai voltak láthatók. Az ügyben emberölés gyanújával indult eljárás, amely még mindig folyamatban van a Parameter.sk cikke szerint. A nyomozók egyelőre nem zárták még ki annak a lehetőségét, hogy szexuális erőszak áldozata lett. Azt sem tudják, hol és mikor végeztek vele, és azzal kapcsolatban sem jutottak előrébb, hogy ki lehet a gyilkos, vagyis még gyanúsítottjuk sincs. Komoly kihívást jelent ez az ügy a szlovák rendőröknek. 

Képkocka a felvételből, amin a Hodosnál eltűnt nő látható
Képkocka a felvételből, amin a Hodosnál eltűnt nő látható
Fotó: Parameter.sk

Ez a felvétel az eltűnt nőhöz köthető

A nagyszombati kerületi bűnügyi rendőrség nyomozói továbbra is intenzíven dolgoznak egy súlyos, halálos áldozatot követelő bűncselekmény felderítésén”

 – közölte hétfőn a Nagyszombat megyei rendőrség a közösségi oldalán, és a bejegyzéshez egy autóról készült felvételt is mellékeltek, arra kérve a lakosságot, hogy segítsenek a sofőr azonosításában.

Egy kiterjedt és rendkívül összetett nyomozás során sikerült azonosítani egy járművet, amelynek vezetője vallomásával hozzájárulhat az ügy tisztázásához” 

– tették hozzá, de konkrétumokat nem voltak hajlandók elárulni a gyilkosságról.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri: aki a felvételeken látható autót felismeri, vagy tud valamit a sofőrről, azonnal értesítse a hatóságokat a 158-as díjmentes, szlovákiai segélyhívón, vagy jelentkezzen a legközelebbi rendőrkapitányságon, ha a határon túl él! Ha Magyarországon, akkor is jelentkezhet a a rendőröknél, el tudják érni szlovák kollégáikat.

Furcsa dolgot állapítottak meg a salgótarjáni holttestről

Több ruhadarabból is többet viselt magán a férfi, akire holtan találtak rá Nógrád vármegye székhelyén. A holttesten márkás cipő volt, pulóverből pedig három, de mutatjuk, hogy mi minden még, kattintson!

Holttesteket találtak egy ostffyasszonyfai házban

Élettelen élettársakhoz riasztották a hatóságokat március 16-án egy Vas vármegyei településre. A szakemberek első ránézésre megállapították, hogy nem pár órás holttestekről van szó. Részletkért kattintson ide!

Megtalálták a három éve eltűnt férfi holttestét

Évekig keresték a 61 éves Scott Weldont. A férfi holttestét most megtalálták egy amerikai autópálya közelében. Részletekért kattintson ide!

Fogalmuk sincs, kié a holttest narancssárga kabátban

Két napja próbálják kideríteni a nyíregyházi rendőrök, kinek a földi maradványai kerültek elő Újfehértón. Ha Ön tudja kié a holttest, amiről ebben a cikkünkben írtunk, jelentkezzen! 

Hajlott orr, vörös borosta, kék szemek: holttestre bukkantak Miskolcon

Egyelőre nem sikerült azonosítani azt a halott férfit, akinek a földi maradványait március elején fedezték fel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén, Miskolcon. A holttest átvizsgálásakor több feltűnő ismertetőjegyet is rögzítettek a nyomozók, akik a lakossághoz fordultak segítségért. Kattintson ide a részletekért!

Egressy Mátyás, Szabó Györgyi és Pesty László eltűnési ügye

Egressy Mátyásnak csak a holtteste került elő a jeges Dunából, a hat éve eltűnt, mohácsi Szabó Györgyi rokonai viszont még nem nyugodhatnak meg. Ma is keresik a nőt, aki egy hajnalon elment otthonról, és többé nem látta senki. Egy másik, nagy port kavart eltűnési ügyet viszont lezárhattak a rendőrök a napokban. Megtalálták a sokáig keresett ismert dokumentumfilm-rendezőt, akiért nem csak a családja aggódott. Pesty László előkerült. Erről ide kattintva olvashat.

Csontvázig lebomlott holttest

Egy romániai, ploiești-i tömbházhoz siettek a rendőrök egy asszonyhoz, akinek Olaszországban élő lánya hívta őket. Oszladozó holtteste fogadta a hatóságot a lakásban. Jó régóta nem kereste sem a lánya, sem a fia, pedig ez utóbbi hozzá közel él. Az elképesztően szomorú történetről többet megtudhat, ha ide kattint!

Megtalálták az eltűnt magyar kisfiút

Nagy erőkkel keresték a debreceni rendőrök azt a gyereket, akinek február 12-én nyoma veszett. A körözési adatlapja szerint a cívisvárosban született 13 évvel ezelőtt. Négy nappal később derült ki, hogy megtalálták az eltűnt magyar kisfiút. Ebben a cikkünkben olvashat erről részletesebben

Megtalálták az eltűnt fiatal holttestét

A dunaújvárosi buszpályaudvaron látták utoljára azt a fiatalt, akit kétségbeesve kerestek a rokonai. Az előszállási férfinek karácsonykor veszett nyoma, most bukkantak rá. Részletekért kattintson ide!

Megtalálták a férfi holttestét

A romániai gyalui víztározóba esett férfi után kutattak a helyi búvárok a Kolozs megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint. Holtan emelték ki a partra. Annak a gyereknek is csak a holtteste került elő, aki egy angliai folyóban süllyedt a víz alá. 

Nem tudják, kié a Tokajnál talált, ektomorf holttest

Továbbra sem sikerült azonosítani azt a halottat, akire decemberben találtak rá a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő Tokajban egy túraút mellett. Bár a rendőrök részletes leírást tettek közzé a holttestről, úgy tűnik, senki sem tud nekik segíteni. Vagy mégis? Ha Ön felismeri a férfit, telefonáljon!

Oszladozó holttest került elő egy kocsi csomagtartójából Gyöngyösön

Két férfi áll bíróság előtt előre kitervelten elkövetett emberölés miatt. Azzal vádolják őket, hogy agyonlőtt áldozatuk holttestét egy kocsi csomagtartójába gyömöszölték a Heves vármegyei városban. Részletek ebben a cikkben!

 

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!