Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA budapesti utcák egészen más arcukat mutatják annak, aki minden nap biciklivel teker át a városon. Egy ételfutár például sokszor kerülhet olyan helyzetekbe, amelyekkel az átlagember talán csak a hírekben találkozik. Gyöngyösi Márton, az Ap4cH3LoL (ejtsd: apacslol - szerk.) YouTube-csatorna mögött álló tartalomkészítő éppen ezeket a szélsőséges, néha abszurd vagy kifejezetten veszélyes pillanatokat mutatja meg a közösségi médiában.

Fotó: Ladóczki Balázs
A csatorna videóit több százezren nézik meg YouTubeon, TikTokon és Instagramon is. Márton szerint ezek a történetek azért rezonálnak ennyire a nézőkkel, mert a budapesti utcai élet szélsőségeit mutatják meg. Interjúnkban arról beszélt, hogyan kezdődött a futárkodás, milyen bűnügyi helyzetekbe került bele és miért döntött úgy, hogy kamerával dokumentálja a munkáját.
„Olyan szituációkat töltök fel, amik szélsőségesek: túl kedvesek, túl durvák, agresszívak vagy hihetetlenek. Sokan tudnak velük azonosulni, ezért nézik több százezren. Én annak a tünete vagyok, hogy a budapesti utcai élet sokszor búskomor dolog és ezt szerettem volna megmutatni a videókon keresztül” – nyilatkozta portálunknak a férfi.

Fotó: Ladóczki Balázs
Futár kamerával
— Mikor kezdtél el futárkodni?
— A Covid elején volt egy állandó munkahelyem. Higiéniai okokból inkább biciklivel jártam dolgozni, elkerültem a tömegközlekedést. Volt egy konfliktus a munkahelyemen és úgy döntöttem, ha már naponta húsz kilométert biciklizek, akkor inkább futár leszek, ahol legalább megfizetik a megtett távolságot. Így lettem ételfutár nagyjából öt évvel ezelőtt.
— Miért kezdted el felvenni videókra a futárkodásod?
— Négy évig gyűjtöttem magamban a feszültséget az utcai helyzetek miatt. Senki sem hitte el, milyen szituációk történnek kint. Aztán volt egy eset a Kálvin térnél 2024 végén.
Egy sörös teherautó index nélkül kifordult elém a biciklisávba, ahol harminccal mentem. Két sávval arrébb kellett menekülnöm az autók közé, különben összenyomnak.
Szóvá tettem idegesen, majd a sofőr kiszállt egy hatalmas villáskulccsal és üldözni kezdett. Végül teherautóval hajtott utánam több száz méteren keresztül, közben fenyegetett. Olyanokat mondott, hogy „Gyere ide, szétverem a fejedet, te hülye futár!”
Ez volt az a szituáció, amikor azt mondtam, na most már tényleg veszek egy kamerát mert ezt senki nem hinné el. Itt nem közlekedési konfliktusról volt szó, hanem arról, hogy valaki szándékosan bántani akar. Ezek az esetek egy idő után rátelepszenek az ember lelkére. Ha egy nap több ilyen is történik, akkor nehéz higgadtan gondolkodni.

Fotó: Ladóczki Balázs
— A többi futár hogyan viszonyul a videóidhoz?
— Akik ismernek, általában pozitívan. Akik kevésbé, azok között vegyes a vélemény. Van, aki szerint szégyent hozok a futárokra, mert ilyen helyzetek miatt idegeskedem. Azt mondják, velük is megtörténik több száz hasonló eset, de ők már megszokták.
— Emlékszel az első alkalomra, amikor futárként közbeavatkoztál bűncselekménynél?
— Igen. A Salétrom utcában vittem egy rendelést és megláttam egy férfit egy biciklivázzal a vállán, amin csak a hátsó kerék volt. Nagyon gyanúsnak tűnt. Utánamentem, miközben felvételt készítettem a telefonommal és mondtam neki, hogy dobja le, különben rendőrt hívok. Több méterről hozzám vágta a vázat, majd elfutott. Utána szerettem volna menni, de mire felszálltam a biciklimre, már eltűnt a Rákóczi téren a panelek között. A rendőrség kijött és tanú lettem az ügyben. Személyleírást adtam. Hónapokkal később is kerestek, mert beazonosították a személyt a videófelvétel alapján.
— Miből gondoltad, hogy a bicikli lopott lehet?
— Vannak árulkodó jelek. Például, ha olyan kerékpárt látok, amelyet korábban már láttam valamelyik közösségi média oldalon eltűntként, az gyanús. Ugyanígy gyanút kelthet az is, ha egy kerékpárvázat látok hiányosan, például csak egy kerékkel. Ilyenkor megkérdezem, honnan van a bicikli és ha nem tudja igazolni, akkor rendőrt kell hívni.
— Előfordult már, hogy nemcsak tanúként hallgattak meg, de bíróságra is be kellett menned?
— Konkrétan bíróságra még nem, de többször voltam tanú egyes eljárásokban. Baleseteknél vagy verekedéseknél is előfordult, hogy szemtanúként kerestek a hatóságok.

Fotó: Ladóczki Balázs
— Volt olyan eset, amikor utólag megbántad, hogy közbeléptél?
— Egyszer a WestEndnél egy nő hatalmas erővágóval próbálta levágni a biciklilakatot. Kihívtam a rendőrséget, mert azt hittem, lopás. Kiderült, hogy tényleg az övé volt a bicikli, csak elvesztette a kulcsot. Bocsánatot kértem tőle, de szerencsére örült, hogy van, aki figyel ilyen esetekre.
— A legnézettebb videód a „Lopott bicikli üldözés Zuglóban.” Elmeséled, hogyan élted meg ezt az esetet?
— Délután öt körül történt, éppen műszakban voltam. Haladtam a biciklisávon a Thököly úton és megláttam egy ügyetlenül közlekedő biciklist.
Egy drága versenykerékpáron ült, de a nő mamuszban volt és három nagy táskát cipelt. Nem tűnt versenybiciklisnek.
Gyanús volt, ezért rákerestem Facebookon a lopott kerékpárok csoportjában. Pörgettem a képeket és egyszer csak megláttam: „Ez az.” Három hónappal korábban töltötték fel. Ugyanaz a piros matrica, ugyanott a lámpa helye.
Odamentem hozzájuk a buszmegállóban és megkérdeztem: „Honnan van a bicikli?” A nő magyarázkodás közben megpróbált buszra szállni a biciklivel, de megakadályoztam, hogy a busz elinduljon és az utasok ledobták a biciklivel együtt, így menekülni kezdett. Utánamentem, végül a rendőrök bilincsben vitték el. A tulajdonos egy órán belül visszakapta a biciklit és adott egy kisebb jutalmat.
A rendőrök gratuláltak nekem, de ha most újra kellene csinálnom, már kétszer meggondolnám. Most rögtön hívnám a rendőrséget, mielőtt megkérdezném, honnan van a bicikli, mert ketten voltak a buszmegállóban és bármelyik helyzetben megsérülhettem volna.
— Rögtön a Zuglói ügy után történt egy Lidl lopás is, amit szintén te állítottál meg. Ezt hogy élted meg?
— Az ismerősömmel mentünk volna be a Lidl-be, amikor láttuk, hogy egy ember kiszalad a boltból és kiabálnak utána. Rögtön felültem a biciklire és utánamentem. Végül utolértük, elálltuk az útját és mondtuk neki, hogy adja ide, amit ellopott. Egy karton kávét vitt el, körülbelül 40-50 ezer forint értékben. Visszaadta, kezet fogtunk és nem hívtam rendőrt. Látszott rajta, hogy megélhetési problémái vannak.

Fotó: Ladóczki Balázs
— Mit üzennél azoknak, akik hasonló helyzetekbe kerülnek?
— Szerintem mindenkinek nyitott szemmel kell járnia. De nem támogatom az önbíráskodást. Ha bűncselekmény történik, akkor a rendőrséget kell hívni. Az esetek 80 százalékában elég, ha csak szólok egy rendőrnek. A maradék 20 százalékban kell csak ténylegesen cselekedni. De ezt állampolgársági kötelezettségemnek érzem: ha bűncselekményt gyanítok, akkor fellépek ellene. Kötelességtudat és etikai értékek alapján cselekszem. A jogi korlátokat betartva, de szerintem tennünk kell az ellen, ha valaki rosszat csinál.
— Volt valamilyen negatív következménye a videóknak?
— Igen. A negatív kommenteken és a fenyegető privát üzeneteken kívül még elbocsátottak a munkahelyemről is. Azt mondták, hogy ezzel rontom a futárok hírnevét és felvételeket sem lett volna szabad készítenem.
— Ennek ellenére kaptál valami jutalmat vagy köszönetnyilvánítást?
— A zuglói biciklis ügy után kaptam egy díszoklevelet egy polgármestertől. Általában apróságokat kapok: csokit, vagy némi pénzt. De nem mentettem életet: végül is csak tettem, amit egy állampolgárnak szerintem ilyenkor tennie kell.