Beteg gyerekeknek tartott G.w.M-koncerten támadtak emberekre baseballütővel és vascsővel

Vágólapra másolva!
Véres leszámolásba torkollott a szombati jótékonysági rendezvény Jászberényben, miután egy felfegyverkezett banda vascsövekkel és késekkel támadt rá a békés távozókra. A brutális utcai összecsapás közvetlenül azután történt, hogy véget ért a jászberényi sportcsarnokban tartott koncert, amelynek fellépője G.w.M volt.
Vágólapra másolva!

Bár a jászberényi jótékonysági esemény, ahol G.w.M, Fehér Krisztián és Ginó lépett fel, a felvételek tanúsága szerint rendben és jó hangulatban zajlott le, a koncert utáni pillanatok véres fordulatot vettek. Az értesülések szerint egy gépkocsikkal érkező ötfős banda a kijáratnál várt a távozókra, majd vascsövekkel, késsel és baseballütőkkel felfegyverkezve rátámadtak több, a rendezvényről kilépő személyre, mielőtt elmenekültek volna a helyszínről. Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, aki G.w.M fellépésével közösen szervezett gyűjtést beteg gyermekek megsegítésére, hangsúlyozta, hogy a brutális incidens véleménye szerint nem a koncert közvetlen közelében történt – írta a Blikk.hu.

G.w.M
G.w.M koncerten támadtak résztvevőkre
Fotó: YouTube / YouTube

G.w.M. koncertje után csaptak le a vascsöves támadók

A Szolnoki Járási Ügyészség tájékoztatása szerint büntetőeljárás indult öt ismeretlen tettes ellen, akik a Jászberény-Margitszigeten rendezett jótékonysági esemény helyszínén, a parkolóban támadtak rá a távozókra. A támadók két autóval érkeztek a kijárathoz, majd kiszállva három embert kezdtek ütlegelni: 

egyik áldozatukat késsel megvágták, társait pedig vascsövekkel bántalmazták, mielőtt elmenekültek volna a helyszínről.

 A hatóságok hangsúlyozták, hogy a bűncselekmény nem a színpadon, hanem a látogatók gépjárműveinél történt, jóval azután, hogy G.w.M. fellépése véget ért.

A brutális támadásban az egyik résztvevő nyolc napon belül gyógyuló vágott sérülést szenvedett, két másik társát pedig súlyos ütések érték. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást, a tetteseket nagy erőkkel keresik.

Pócs János országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke szerint a G.w.M. nevével fémjelzett koncert maga békés volt, az összetűzés pedig a helyszíntől távolabb robbant ki; véleménye szerint a balhét kábítószer vagy alkohol hatása alatt álló személyek generálhatták.

A népszerű rapper, T. Danny budapesti éjszakában történt verekedéséről és annak következményeiről számol be az alábbi cikk.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!