2025 szeptemberében írtunk arról az ügyről, amelyben több tucat szakember maradt pénz nélkül az olimpiai vívóversenyek közvetítéséhez kapcsolódó munkák után. A beszámolók szerint Héder Barna összesen 47 embernek tartozik, akik a 2021-es és a 2024-es olimpiai játékok vívóversenyeinek forgatásán dolgoztak vele. A munkájuk ellenértékét a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) tartozó Olympic Broadcasting Services (OBS) már korábban Héder számlájára utalta, az összeg azonban az érintettekhez azóta sem jutott el – tudta meg a Nemzeti Sport. Az RTL korábbi műsorvezetője tavaly azt ígérte, hogy legkésőbb októberig mindenki megkapja a neki járó fizetséget.

Fotó: MW archív
A lap újabb információi szerint a Sportos Aramis Média Zrt.-t – amelyen keresztül a munkavállalókkal a szerződéseket is megkötötték – időközben gyakorlatilag kiüresítették. Héder egy korábbi, jelentős összegű tartozás miatt az egyik ingatlanát egy orosz állampolgár nevére iratta, emellett három, hozzá köthető ingatlanhirdetés is megjelent az egyik portálon. Ezekben balatonfüredi lakásokat, házakat kínált eladásra. Az egyik hirdetést már visszavonták, a másik még elérhető volt pár napja. Ebben két ingatlan szerepelt, de a kisebbiken időközben sikerült Hédernek túladnia. A két ház/lakás meghirdetett ára együtt nagyjából 400 millió forint volt, így a kisebbik eladásából származó bevételből akár rendezni is lehetett volna a tartozásokat, ami nem történt meg. Egy harmadik hirdetésről is a Nemzeti Sport.
Ebben Héder a saját telefonszámával kínál eladásra egy, a balatonfüredi városközpontban található villát, több mint 300 millió forintért.
A lap újságírói úgy tudják, a korábbi műsorvezető ellen többször kezdeményeztek már végrehajtási eljárást, amelyeket állítólag úgy próbált kivédeni, hogy az addig a tulajdonában lévő egyes ingóságokat más nevére íratta. Emellett egy ingatlanirodát is működtetett. Az ehhez kapcsolódó cég már felszámolás alatt áll, és Hédert a cégvezetéstől is eltiltották 2030-ig. Mindezek fényében kérdéses, hogyan lehetséges, hogy még mindig ő a Sportos Aramis vezetője. A frissen lekért céginformációs adatokban ugyanis továbbra is az ő neve szerepel egyedüli tulajdonosként, „egyszemélyes igazgatóság” megjelöléssel a cégnél.
Héder Barna tetemes tartozást halmozott fel
A Nemzeti Sportban dolgozók azt is kiderítették, hogy az eddig ismert,
legalább 50 millió forintos tartozáson felül több mint 20 millió forinttal tartozik a munkaerő biztosításáért, amelyre az említett olimpiai közvetítések során volt szüksége.
A források szerint továbbra is ígéretekkel próbálja fenntartani annak látszatát, hogy rendezi az ügyet, de sokan attól tartanak, hogy végül nem jutnak hozzá a pénzükhöz, és hetekig ingyen dolgoztak. Legutóbb január 4-én ígérte, hogy hamarosan új információkkal jelentkezik, azóta azonban nem adott életjelet magáról: telefonhívásokra és SMS-ekre sem reagál. A volt munkavállalóinak írt levelében ráadásul fizetésképtelenségét részben a Nemzeti Sport korábbi cikkeire vezette vissza, azt állítva, hogy a negatív hírek miatt sok üzleti partnere elfordult tőle, ami szerinte az üzleti lehetőségeit is jelentősen beszűkítette.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár
- szóbeli bántalmazás,
- lelki bántalmazás,
- fizikai bántalmazás,
- szexuális erőszak,
- csalás,
- online csalás áldozata,
joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.