Kiderült, kié a szekszárdi játszótéren talált holttest

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szokatlan rendőri jelenlétre figyeltek fel szerda kora reggel Szekszárd belvárosában, miután több rendőrautó érkezett az egyik játszótérhez. Rövid időn belül kiderült, hogy egy férfi holttestét találták meg a területen.
Vágólapra másolva!

Szokatlan rendőri jelenlétre figyeltek fel szerda kora reggel Szekszárd belvárosában. A hatóságok azért vonultak ki nagyobb erőkkel, mert egy férfi holttestét találták meg az egyik játszótéren. A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bejelentés március 11-én a reggeli órákban érkezett. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, majd megkezdték a szükséges vizsgálatokat és az adatgyűjtést – írta a Teol.hu.

A rendőrök reggel óta helyszínelnek a játszótéren, ahol a holttestet megtalálták

Fotó: Denes Martonfai

A játszótér környékét ideiglenesen lezárták, miközben a nyomozók és a szakemberek a helyszínen dolgoztak. A hatóság egyelőre nem közölt részleteket arról, milyen körülmények között vesztette életét a férfi.

A holttest gyorsan beszédtémává vált a környéken

Többen arról számoltak be, hogy a reggeli órákban több rendőrautót is láttak a játszótér közelében, de arról senki sem tudott biztos információt adni, mi történt pontosan. Hivatalos tájékoztatás egyelőre nem érkezett arról sem, hogy baleset vagy esetleges bűncselekmény állhat-e a háttérben.

A rendőrség közlése szerint a körülményeket jelenleg is vizsgálják, és a nyomozás eredményéről később adnak tájékoztatást.

játszótér, holttest, férfi holttest, Tambov lakótelep, rendőrség, Szekszárd, játszótérférfiholttest, 2026.03.11.,

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!