Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSúlyos közlekedési baleset történt Nógrád vármegyében, amikor egy sofőr elütött egy kerékpárost az országúton. A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett, az autós azonban megállás nélkül továbbhajtott – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Kerékpárost gázolt, majd továbbhajtott
A Balassagyarmati Járási Ügyészség közleménye szerint az 58 éves férfi 2024. október 18-án délután furgonjával Salgótarjánból Karancsalja irányába haladt.
Lakott területen kívül érte utol a szabályosan közlekedő kerékpárost, azonban figyelmetlensége miatt nem vette észre időben.
A jármű nekiütközött a biciklisnek, aki az ütközés következtében az út melletti füves árokba zuhant.
Hallotta az ütközést, mégsem segített
A baleset során a gépkocsi visszapillantó tükre a jobb oldali ablaküvegnek csapódott.
A sofőr hallotta az ütközéssel járó koppanást, ennek ellenére megállás nélkül továbbhajtott, és nem nyújtott segítséget a megsérült férfinak.
A súlyos sérüléseket szenvedett kerékpárost végül egy másik autós találta meg, aki azonnal segítséget hívott.
Bíróság dönt a sofőr sorsáról
Az ügyészség a sofőrt közúti baleset gondatlan okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. A Balassagyarmati Járási Ügyészség pénzbüntetést és – szakértői vélemény alapján –
végleges közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.
Bűnössége megállapítása esetén a férfinak 537 705 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz majd döntést.
A szemtanút is sokkolta a debreceni tragédia: a villamos 20 méteren át tolta a kerékpárost – képekkel és videóval
Mécsesek és virágok jelzik annak a debreceni tragédiának a helyét, ahol egy kerékpáros életét vesztette. A baleset kapcsán egy szemtanú is megszólalt, aki néhány méterről látta a gázolás pillanatait.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.