Radiátorhoz kötözött egy férfi két kisgyereket, pokoli kínokat éltek át a forróságban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Rendőrök mentettek meg két kisgyereket egy erdélyi városban. Egy kétévesről és négyévesről van szó, akiket az édesanyjuk élettársa egy kötéllel egy radiátorhoz kötözött.
Vágólapra másolva!

Egy 20 éves férfi hívta a segélyhívót azzal, hogy két kistestvére nagy bajba került. Mostohaapja és az anyja összevesztek egymással. Ennyit tudtak a romániai rendőrök, amikor a helyszíre értek. Ott szembesültek azzal, hogy két kisgyereket a radiátorhoz kötözött a feldühödött férfi a Maszol.ro információi szerint.

Radiátorhoz kötözött két kisgyereket egy férfi, pokoli kínokat éltek át a forróságban
Radiátorhoz kötözött két kisgyereket egy férfi, pokoli kínokat éltek át a forróságban (illusztráció)
Fotó: Pexels.com

Kiszabadították a 2 és 4 évest, akik már pokoli kínokat éltek át a forróságtól. A férfit 24 órára őrizetbe vették, majd 30 napra házi őrizetbe került úgy, hogy elektronikus karkötővel figyelik minden lépését. 

Emellett megtiltották, hogy a gyerekek közelébe menjen, nehogy újból bántsa őket. 

A radiátorhoz kötözött a gyerekek anyját is megbüntették

A két, erdélyi kisgyermek édesanyja sem úszta meg, számára is 30 napos házi őrizetet rendeltek el. Eközben a két áldozat állami gondozásba került, egy gyermekvédelmi központba vitték őket.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!