Rablás az örkényi vasútállomásnál: négyen késsel fenyegették, majd összeverték a férfit

Vágólapra másolva!
Este támadtak rá egy férfira Pest vármegyében, aki a vasútállomás felé tartott. A rablás során négy férfi késsel fenyegette meg, majd brutálisan bántalmazta a sértettet.
Vágólapra másolva!

A férfi az örkényi vasútállomás felé tartott egy novemberi estén, amikor a négytagú banda felfigyelt rá. A rablás során a kvartett késsel fenyegette meg, kifosztotta, majd súlyosan bántalmazta az áldozatot – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség közleményében.

rablás
A brutális örkényi rablás helyszíne Fotó: Magyarország Ügyészsége

Rablás az örkényi vasútállomásnál

A Dabasi Járási Ügyészség közlése szerint a sértett 2025 novemberében, az esti órákban az örkényi vasútállomásra igyekezett. Ekkor figyeltek fel rá a vádlottak. Az egyik férfi cigarettát kért tőle, amit a sértett át is adott. A támadó azonban ekkor odahívta társait, majd megfenyegette a férfit, hogy menjen velük, különben megverik.

A sértett félelmében követte a négy férfit a vasútállomás közelében lévő kietlenebb területre.

Késsel fenyegették meg az áldozatot

A támadók körbeállták a férfit, és követelték tőle az értékeit. Azt mondták, ha nem adja át azokat, késsel leszúrják, majd elássák.

A sértett végül átadta mobiltelefonját és fejhallgatóját, azonban ez sem volt elég a támadóknak. 

Az egyik férfi elővett egy kést, és közölte az áldozattal, hogy le fogja szúrni.

A férfi ekkor kérte, hogy engedjék el, hiszen már minden értékét átadta.

Brutális verés után fenyegették meg

A kérés ellenére az egyik vádlott ököllel arcon ütötte a sértettet. Két társa is csatlakozott a bántalmazáshoz, miközben negyedik társuk figyelte, hogy nem közeledik-e valaki.

A támadás után az egyik férfi azzal fenyegette meg az áldozatot, hogy ha még egyszer meglátják a településen, meg fogják ölni.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Gyorsan elfogták az elkövetőket

A rendőrség rövid időn belül azonosította és elfogta a támadókat. A négy férfi a megszerzett értékeket később pénzzé tette és elosztotta egymás között.

A Dabasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntettével és súlyos testi sértés bűntettével vádolja a letartóztatásban lévő elkövetőket.

Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és a sértett kárának megtérítését indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Dabasi Járásbíróság fog dönteni.

Harmadszorra már nem jött össze, elfogták a csepeli trafikrablókat

Két egymást követő reggelen is kiraboltak egy dohányboltot Budapest XXI. kerületében. A trafikrablás gyanúsítottjait a harmadik napon elfogták.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról