Csúnyán kihasználták a naiv RTL-es celebecskét

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ruszó Tibi 16 évesen robbant be a köztudatba, amikor megnyerte az X-Faktort. Az RTL-es celebecskét rossz emberek milliókkal lehúzták egy friss interjú szerint, amelyben arról beszélt, mi történt vele a győzelem után, és milyen egyéb nehézségekkel kellett szembenéznie az elmúlt hét esztendőben.
Vágólapra másolva!

Talán emlékeznek még rá, egy kamasz, szóval egy gyerek, a 16 éves Ruszó Tibi lett az X-Faktor 2019-es győztese. A Blikk cikke szerint a nyeremény egy részét a családjának szánta, házat akart nekik venni. Most elárulta, hogy a pénzből ékszerekre is jutott, de a felújítás már nem ment ilyen gördülékenyen. Ráadásul csúnyán becsapták az RTL-es celebecskét, milliókkal rövidítették meg. Ezek szerint jó sok pénzt kapott a tévécsatornától, ha volt miből.

Ruszó Tibit, az RTL-es celebecskét csúnyán becsapták, milliókkal rövidítették meg
Ruszó Tibit, az RTL-es celebecskét csúnyán becsapták, milliókkal rövidítették meg
Fotó: Bánkúti Sándor

Szerettem volna, hogy a családom is jó körülmények közé kerüljön. Meg is tudtam venni ezt a házat, csak nem tudtuk felújítani, mert jött a covid. Nem tudtam koncertezni, pénzt keresni, addig állt az egész, de hál Istennek már megvan” 

– nyilatkozta az énekes.

Milliókkal húzták le az RTL-es celebecskét

A győzelem után szinte azonnal beindult a pörgés Ruszó Tibi körül. Rövid idő alatt elég sok fellépésen kellett helytállnia, ami teljesen kimerítette. Arról is beszélt, hogy fiatalon több olyan helyzetbe került, amiről utólag már úgy látja, nem kellett volna belemennie. 

Amikor megnyertem a műsort, utána sokat turnéztunk, nyolcvanöt buli volt kettő hónap alatt, amit számoltam. Nagyon örültem neki, beleéltem magam, mentem, rám sütött a fény. Felejthetetlen az egész, a műsor is” 

– mesélte az énekes, akit az adások után teljesen kifacsartak. 

Pár millióval lehúztak, meg voltak dolgok, amiket nem úgy kellett volna csinálni, meg amikről nem tudtam én sem. Fiatal voltam, nem voltam tisztában ezekkel a dolgokkal” 

– árulta Tibi, aki a járvány idején Szlovákiában élt a családjával a frissen vásárolt házában, mivel kettős állampolgárság hiányában nem tudott visszatérni Magyarországra.

A menedzserére mutogatott Ruszó Tibi

Egy korábbi interjúban a mára férfivé érett celebecske arról beszélt, hogy a karrierje nem indult be azonnal, de ezt nem kudarcként értékelte. Úgy fogalmazott, még bőven van ideje, és elszántan dolgozik azon, hogy elérje a céljait. 

Azt is elmondta, hogy szerinte a menedzsere tehet mindenről, ő a hibás. 

Úgy érzi, nem kapta meg a neki kijáró támogatást. 

Jönnék ki újabb és újabb zenékkel, ő csak visszatart engem" 

– magyarázta a tavalyi interjúban.

Ruszó Tibi elképesztő sikere
Ruszó Tibi elképesztő sikere Fotó: Bánkúti Sándor

A nehéz időszak lelkileg megviselte, saját bevallása szerint komoly mélypontokat élt át. 

Szerintem depressziós is lettem, otthon voltam, nagyon kemény volt. Volt olyan, hogy benn voltam a szobámban és csak voltam magamnak és nem érdekelt semmi. Mindig fáradékony voltam, fájt a fejem, érzékenyebb is voltam” 

– tette hozzá a hiszékeny, becsapott zenész, aki a jelek alapján covidos is lehetett, de erre nem jött rá. Ma sokkal tudatosabban építi az életét. Dalokat ír, zongorázgat, folyamatosan képzi magát, miközben egy saját, egetrengetően sikeres, nagyszabású koncertről álmodozik. 

Egy másik Szlovákiához kötödő celeb, Jákli Mónika rejtélyes halálával kapcsolatban még mindig több a kérdés, mint a válasz. 

Most pedig olyasmi derült ki, amely meghatározhatja a nyomozás irányát. Kattintson, és megtudja, mi az!

Látja, egy híres ember is lehet áldozat! Egyáltalán nem szégyen, ha Ön is az lett, tudnia kell, hogy van kihez fordulnia!

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!