Konyhakéssel szúrt meg egy kisfiú egy kislányt a játszótéren

Vágólapra másolva!
Megdöbbentő jelenet játszódott le egy iskola udvarán, amikor egy kisfiú konyhakéssel jelent meg a játszótéren. A történtek mindenkit sokkoltak, aki látta.
Vágólapra másolva!

Egy 10 éves kisfiú az Egyesült Államokban, Kalifornia államban a Benjamin Bubb Általános Iskola játszóterén konyhakéssel jelent meg a gyerekek között. Éppen egy foglalkozás zajlott. A beszámolók szerint a fiú rátámadt egy 7 éves kislányra. HÁromszor is megszúrta a vállán. A támadás valóságos sokként érte a jelenlévőket – írja a Bors a TV2 Tényekre hivatkozva.

sokk
Sokkolta az emberek a 10 éves kisfiú késes támadása
Fotó: Illusztráció/Pexels

Sokk a játszótéren

A tanárok azonnal a kislány segítségére siettek. Ellátták a sérüléseit, és értesítették a szüleit. A támadás után a kisfiú elmenekült a helyszínről. Az iskola területét biztonsági okokból lezárták. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a támadót. Hamar megtalálták a gyereket, a nyomok egészen az otthonáig vezették őket. A fiú életkorára és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a Santa Clara megyei fiatalkorúak mentális egészségügyi szolgálata vette át a felügyeletét a szüleitől. 

A hatóságok szerint a fiú nem volt az iskola tanulója, és egyelőre nem tudni, miért ment a játszótérre.

Az ügy körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja.

Megdöbbentő módon közölte gyereke halála napját a gyilkosságra készülő magyar családanya

Drámai hangvételű, melankolikus verseket osztott meg közösségi oldalán egy hírhedtté vált nő, és gyakran tett közzé fotókat a kisfiáról is. A gyilkosságra készülő, egyébként korábban egészségügyben dolgozó magyar családanya a kicsi mellett önmagával is megpróbált végezni a Bükkben. Most kiderült, hogy a haláluk napját is közölte a nyilvánossággal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!