Még Osváth Zsoltnak áll feljebb, feljelentette Tóth Gabit

Vágólapra másolva!
Balhé tört ki a Békemeneten, miután Osváth Zsolt tartalomgyártó kérdésekkel bombázta a TV2 sztárját. Tóth Gabi és a videós között akkor éleződött ki a vita, amikor Zsolt arról kérdezte az énekesnőt, igaz-e, hogy korábban felbérelt valakit, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak nevezte, ahogyan a videós az elmúlt időszakban beszélt róla. Zsolt ugyanakkor súlyos vádakat fogalmazott meg az énekesnővel szemben, és azt állította, az ügyben rendőrségi eljárás is folyamatban van.
Vágólapra másolva!

Osváth Zsolt és Tóth Gabi között régóta feszült a viszony, de a köztük lévő konfliktus az utóbbi időben ismét kiéleződött. A tartalomgyártó és az énekesnő többször üzengetett már egymásnak a közösségi médiában, és interjúkban is szóba került a vita. Osváth több videójában bírálta az előadót. Tóth Gabi szerint ezek a megszólalások komoly károkat okoztak a pályáján. Ő egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy Zsolt szerinte valótlan állításokat terjesztett róla, és emiatt több munkalehetőségtől is elesett. Azt sem érti, hogy egy valóságshow-ból ismert szereplő milyen alapon kritizálja az ő szakmai életútját – írta meg a Blikk.

Tóth Gabi
2024.08.27. Budapest Sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a TV2 új műsorának a Sztárban sztár All Starsnak zsúritagjait és versenyzőit, Budapesten, 2024.07.27-én. Képen: Tóth Gabi. Fotó: Ladóczki Balázs
Fotó: Ladóczki Balázs

Legutóbb a Békemeneten futottak össze, ahol Zsolt videót készített, és több résztvevőt is megszólított, köztük Tóth Gabit is.

Azt mondtad, hogy miattam nem kapsz munkát…"

– ezzel nyomta a mikrofont Gabi orra alá, amitől az énekesnő és a párja, Papp Máté Bence is kiborult.

Tóth Gabi és Osváth Zsolt egymásnak feszült

Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem. Úgy nekem estél és olyan méltatlan módon kezdtél el engem szétszedni, gúny tárgyává tenni, hogy munkákat mondtak le. Nem volt alapja. Az embertársával az ember egy bizonyos szint alá nem megy, de te ezt meglépted velem!"

– utalt Zsolt korábbi éles hangvételű kritikáira a TV2 sztárja.

A beszélgetés egyre feszültebb lett, az énekesnő pedig erősen felindult állapotban reagált a felvetésekre. 

A vita akkor éleződött ki igazán, amikor a videós egy zsarolási ügyet hozott szóba, amelyben az állítása szerint az énekesnő neve is felmerült.

Gabi, szerinted az oké, hogy valakit felbérelsz, hogy megzsaroljon? Az szerinted egy korrekt dolog? Amiből rendőrségi eljárás van jelenleg" 

– tette fel a kérdést, melyen láthatóan meglepődött az énekesnő, és kikérte magának a vádakat.

Kit béreltem föl? Hazugság, kikérem magamnak! Zsolt, ez nem igaz, nézz a szemembe, ez nem igaz. Hazugság, senkit nem béreltem fel. Gyűlölöm, amikor hazugsággal vádolnak. Ki fizet neked ezért pénzt?" 

– ordított felháborodva a sztár.

Zsolt a videóban arról beszélt, hogy 2024-ben feljelentést tett egy zsarolási-ügy miatt, amely szerinte Tóth Gabihoz köthető és propagandázott is egyet a "jóképességű".

„A Fidesz propaganda egyik legismertebb megmondóembere titkos találkozóra hívott, ahol a technikai eszközömet kirakatta velem és választás elé állított. A találkozóról így is titokban hangfelvételt készítettem, amit a rendőrség lefoglalt bizonyítékként. A kezdeményező fél arról tájékoztatott, 

hogy megállapodása van Tóth Gabival, melynek tárgya, hogy a továbbiakban ne készítsek tartalmat róla, valamint kérjek tőle nyilvánosan elnézést az eddigiekért. 

Ha ennek nem engedelmeskedem, gyermekpornográfiával fognak vádolni a kormánysajtóban" – állította a tartalomgyártó.

A videós ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem állítja azt, hogy maga Tóth Gabi bérelte volna fel a zsarolót, 

szerinte azonban kapcsolat mutatható ki az énekesnő és az illető között.

„Bemutattam a képernyőfotót is, ahol a Fidesz embere és a Gabi közötti egyértelmű kapcsolat tetten érhető volt. A nyomozó akkor azt kérte, hogy ezeket a nyomozás érdekében ne hozzam nyilvánosságra. A nyomozás szemmel láthatóan érdemi előrelépést nem mutat. Azt, hogy Gabi részt vett-e a zsarolásomban, jogerős ítélet nélkül nem állíthatom, de arról, hogy a zsaroló személy és közötte volt-e kapcsolat, meggyőződtem" - hangzott el Osváth YouTube-videójában a kényes ügy kapcsán.

A tartalomgyártó úgy véli, Tóth Gabi tudhatott a lejárató kampányról.

Ő személyesen soha nem emelt szót ellene nyilvánosan, ezért is ért vártatlanul az a színjáték, amit most tőle láttam, hiszen össze sem hasonlítható az, amit akkor az általa üdvözölt oldal velem tett. Nem állítom azt, hogy a művésznő bérelte volna fel az engem zsaroló személyt, csak azt, hogy az elkövető a megállapodásokra hivatkozva próbált engem kényszeríteni. Az imént elhangzottakat természetesen bizonyítani is tudom"

– vázolta fel a mondvacsinált vádjait a tehetségtelen videós.

Azért várom, hogy meghalj, hogy lepisilhessem a fejfádat

Nem ez az Osváth Zsolt nevű jelentéktelen alak az egyetlen, akivel Tóth Gabinak meggyűlik a baja. Rendszeresen elképesztő dolgokkal bántják az énekesnőt a közösségi oldalakon. Vannak, akik Tóth Gabi hangját és a külsejét kritizálják, de olyanok is, akik a halálát kívánják. Ez utóbbiak ellen perre készül a sztár. Részletekért kattintson ide!

Ne felejtse, a szóbeli, vagy írásbeli bántalmazás is bántalmazás, ha Ön ilyet él át, kérhet segítséget!

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!