Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA VIII. Kerületi Rendőrkapitányság a szórakozóhelyen hónapokon keresztül zajló kábítószer-kereskedelem miatt március 4-én 30 napra bezáratta a Turbina Kulturális Központot. A hatóság a döntést egy decemberi törvényre és annak januári kiegészítésére alapozta, amely lehetővé teszi azoknak a vendéglátóhelyeknek, üzleteknek az ideiglenes bezáratását, ahol drogkereskedelem gyanúja merül fel.

Közleményt adott ki a Turbina vezetősége
A józsefvárosi szórakozóhely azt írta, hogy februárban a rendőrség heteken keresztül fedett akció keretében figyelte a helyszínt, de semmilyen jogsértést nem állapítottak meg, rendőrségi intézkedésre nem került sor. Állításuk szerint a művelet vezetője még meg is dicsérte a „példaértékű üzemelést”, és közölte, hogy bezáratásra nem számíthatnak.
Ehhez képest a mostani bezárás egy olyan eljáráshoz kapcsolható vallomásra épül, amelyben valaki (a Turbina területén kívül) azt állította, hogy a Turbinában tiltott szert vásárolt
– írják, hozzátéve, hogy a Turbina működése során mindig kiemelt figyelmet fordított a látogatók biztonságára és a felelős rendezvényszervezésre.
A döntést ezért jelenleg jogi és szakmai szempontból is vizsgáljuk, és minden jogi eszközzel meg fogjuk támadni ezt a példátlan döntést.”
Reagált a Budapesti Rendőr-főkapitányság is
A szórakozóhely üzemeltetői által kiadott közleménnyel szemben a valóság a következő:
- A hatóság nem „egyszerű bemondásra hivatkozva” záratta be a helyet, hanem több, párhuzamosan folyamatban lévő büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékok, köztük egybehangzó vallomások és lefoglalt tárgyi bizonyítási eszközök alapján, melyek szerint a kábítószer-kereskedelem és a drog fogyasztása hónapokon keresztül zajlott a szórakozóhely falain belül.
- Nem igaz, hogy a rendőrség februárban nem állapított meg jogsértést, és nem történt intézkedés: a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói három embert állítottak elő, és hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt, valamint különböző kábítószereket foglaltak le.
- Azonosították a tunéziai állampolgárságú kábítószer-kereskedőt, aki ellen körözést adtak ki.
- A Turbina közleményének az a része pedig már-már mulatságos, amely szerint egy „fedett akciót” követően a művelet vezetője felfedi magát, tájékoztatást ad a megfigyelt helyszín dolgozóinak és megdicséri őket.