Több mint húsz családnak kellett elhagynia az otthonát a hajdúságban pusztító tűz miatt – képek, videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hatalmas erőkkel vonultak ki a tűzoltók Hajdúszovátra, miután a település határában megfékezhetetlenül lángolni kezdett a száraz nádas. A lakóházakat veszélyeztető tűz miatt több mint húsz családnak kellett elhagynia otthonát.
Vágólapra másolva!

Hatalmas erőkkel vonultak ki a hajdúszoboszlói és debreceni hivatásos egységek Hajdúszovátra, miután a Jókai Mór utca közelében lángra kapott a nádas. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a nagy területen pusztító tűz közvetlenül veszélyezteti a közeli lakóházakat, így az egységek megfeszített erővel dolgoznak a lángok megfékezésén – írta a Haon.hu.

A pusztító tűz mellett a fojtogató füst is hatalmas veszélyt jelent a környéken lakókra
A pusztító tűz mellett a fojtogató füst is hatalmas veszélyt jelent a környéken lakókra
Fotó: HAON/ Tóth Imre

Hatalmas tűz pusztított Hajdúszováton

Harmincnégy tűzoltó és öt vízszállító jármű bevonásával sikerült megfékezni azt a pusztító nádastüzet, amely kedd délután Hajdúszovát lakóházait veszélyeztette. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett debreceni, hajdúszoboszlói, berettyóújfalui és püspökladányi egységek küzdöttek a lángokkal, miközben a szél a fojtogató füstöt az épületek felé sodorta. 

A tűz miatt több melléképület és kerítés is meggyulladt, ami miatt a hatóságok 20-25 családot szólítottak fel otthonaik ideiglenes elhagyására.

Bár a lakók azóta már visszatérhettek, a településen jelenleg vízhiány nehezíti a mindennapokat, mivel a tűz súlyos károkat okozott a helyi vízmű elektromos rendszerében is. A szakemberek aggregátorral próbálják helyreállítani a szolgáltatást, miközben a tűzoltók még a terület utómunkálatain dolgoznak, hogy teljesen eloltsák a még izzó foltokat. A pusztításról készült képeket ide kattintva tekinthetik meg.

Miközben Hajdúszováton a nádastűz okozott riadalmat, addig a Pest vármegyei térségben egy asztalosműhely gyulladt ki, a kilencszáz négyzetméteren pusztító tűz megfékezésén több település tűzoltóegységei is nagy erőkkel dolgoznak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!