Meghalt a kisfiú, aki fülessel a fülében, telefonnyomkodás közben lépett a HÉV elé

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Pár nap után feladta a küzdelmet annak a gyereknek a szervezete, akit még hétfőn ért baleset Óbudán. Meghalt az intenzíven az elgázolt kiskamasz.
Vágólapra másolva!

Március 30-án kora este szirénáktól volt hangos Óbuda, egészen pontosan a Rómaifürdő környéke. A Papírgyár utca és a Határ út találkozásánál lévő átjáróban ugyanis elgázolt a HÉV egy kamaszfiút a szemtanúk szerint – idézte fel a Bors.

Halálos baleset a HÉV szentendrei (H5-ös) vonalán: egy kisfiút elgázolt a szerelvény Óbudán 2026. március 30-án
Halálos baleset a HÉV szentendrei (H5-ös) vonalán: egy kisfiút elgázolt a szerelvény Óbudán 2026. március 30-án
Fotó: Balogh Zoltán / MTI Fotószerkesztõség

A helyszínen tapasztalt körülmények, valamint a tanúk elmondása alapján a 14 éves fiatal úgy próbált áthaladni a szerelvény előtt, hogy közben a telefonjára figyelt, a fülében pedig fülhallgatót viselt, így nem látta és nem is hallhatta a vonatot, illetve annak hangjelzését"

– nyilatkozták a rendőrök

Meghalt a kisfiú, akit elgázolt a HÉV

Élt még, amikor megérkeztek a mentők. Kórházba vitték, ahol azonnal intenzív osztályra került, de a bulvárlap információi szerint szombatra meghalt a gyerek, aki Budapesten a H5-ös HÉV elé lépett és halálos baleset áldozata lett figyelmetlenségében. 

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!