Tragikus véget ért egy magyar fiatalember hegyi kirándulása Grönlandon, ahol a gyanú szerint túrázás közben elesett és egy szakadékba zuhant. A sisimiuti rendőrség vizsgálata megerősítette a baleset tényét, a kutatóegységek pedig már csak a szerencsétlenül járt férfi holttestét tudták kiemelni a mélyből – írta a Borsonline.hu.

Fotó: INA FASSBENDER / AFP
Magyar turista holttestét találták meg Grönlandon
A hatóságok feltételezése szerint egy külföldi turista vesztette életét a grönlandi hegyekben, bár a vizsgálatok még javában zajlanak. Poul Kreutzmann rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a környékről nem jelentettek eltűnést, így vélhetően egy átutazóban lévő férfit ért a végzetes baleset.
A tragédiára motoros szánnal közlekedők figyeltek fel, akik először csak gazdátlan tárgyakat láttak a hóban, majd rövid keresés után ráleltek a fiatal magyar férfi holttestére is.
Bár a nyomozás még tart, az elsődleges jelek arra utalnak, hogy a szerencsétlenül járt túrázó zuhanás áldozata lett.
Míg Grönlandon egy magányos túrázó tragédiája rázta meg a közvéleményt, addig idehaza a Bakonyban a mentőcsapatok és egy mentőhelikopter összehangolt küzdelmére volt szükség, hogy megmentsenek egy bajba jutott kirándulót.