A Bors beszámolója szerint vádat emeltek egy harmincas éveiben járó férfi ellen lopás, garázdaság és más bűncselekmények miatt, miután nekiesett egy nyilvános illemhely fizetőautomatájának Kaposváron.

Fotó: Ügyészség
Lopás reményében mindent bevetett: térkő, léc és egy fémkandeláber az automatánál
Az eset 2025 áprilisában történt a somogyi vármegyeszékhely belvárosában. A férfi egy nyilvános illemhely bejáratához ment, de nem azért, hogy használja a mosdót. Inkább az járt a fejében, hogy feltöri a fizetőautomatát és pénzt szerez belőle.
Ehhez egy térkövet vett a kezébe és azzal kezdte ütni a szerkezetet. Nem egyszer-kétszer próbálkozott:
a felvételek szerint összesen 151 alkalommal sújtott le az automatára.
Az automata azonban nem adta meg magát.
A férfi később újra visszatért, hogy folytassa a lopási kísérletet. Ekkor már egy léccel próbálkozott, majd még egy fémkandelábert is bevetett, hátha így sikerrel jár. Hiába azonban a kitartás és a sok ütés, a szerkezet végig zárva maradt, így pénzhez végül nem jutott.
Az akció azonban így sem maradt következmények nélkül. Az automata a rongálás miatt teljesen használhatatlanná vált.
A kár nagyjából 600 ezer forint, amelyet végül a biztosító térített meg az üzemeltetőnek.
Az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
A kaposvári lopási kísérletről a videót ide kattintva lehet megtekinteni.
Nem csak Kaposváron történnek furcsa esetek: Dunakeszin egy férfit keresnek, aki egy áruház próbafülkéjéből vitte el a pénztárcát a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt.