Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMajka vasárnap élesen megfogalmazott posztban válaszolt Rákay Philip és Kocsis Máté mondataira – vette észre a Blikk. A Fidesz frakcióvezetője azt írta, az elmúlt években kíméletlenül, válogatás nélkül építették fel a baloldali sajtóban a korrupciós történetet, vádakat”, Rákay Philip pedig arról beszélt, hogy ”most az jön, hogy egyesével mindannyiunkat, akik emblematikus alakjai voltak ennek, így vagy úgy el fognak kezdeni megrángatni. Lesznek, akiket közülünk is el fognak vinni kihallgatásokra, jön majd a NAV, és mindenféle vegzálás jön.”

Fotó: Facebook/Majka
A választás után egy héttel Majka indulatos sorokban reagált a politikus és az egykori tévés megszólalásaira. Bejegyzésében azt írta róluk, hogy ők ketten „még mindig nem értik, mi történt.” A legsúlyosabb bírálatot Rákay Philip kapta: Majka felidézte a producer múltját, és azt állította, hogy hamar felismerte, a politika jóval jövedelmezőbb terep számára, mint a televíziós műsorvezetés.
Hiszen tudjuk, te ritka tehetség vagy, a Viva TV képernyője után felismerted, hogy nagyobb üzlet a politikában s*gget nyalni, mint a tévében műsorvezetőként bohóckodni. Ezt én is tudom… De én maradnék az utóbbinál”
– írta Majka.
A proli celeb szerint Rákaynak nem a saját „vegzálásaitól” kellene tartania, hanem inkább azzal volna dolga, hogy elszámoljon a választók felé. A rapper felhozta a producer hatmilliárd forintból készült filmjét, amelyet „förtelmesnek” minősített, emellett a külföldi luxusklubtagságait is emlegette. Gúnyosan azt is odaszúrta, hogy amennyiben valóban minden rendben van az elszámolásokkal, akkor Rákayéknak nincs okuk az aggodalomra.
Majka sikkasztással vádolja a producert
„Ugye nem haragszol, ha az én Magyarországomban azt a rengeteg manit, amit az ország szépülésére adtam,
nem egy 6 milliárdos, szétsikkasztott, förtelmes film formájában akarom viszontlátni?
Tudom, neked jól jött, mikor Angliában a Royal Automobile Club-tagságot kellett befizetni, de én bevallom, jobban akartam egy bicikliutat Fót meg Újpest közt. (Főleg jól jönne most, mikor nincs jogsim) Az a bajod, hogy számon fognak titeket kérni, ha valami mégsem úgy volt, ahogy ti mondjátok? Majd a bíróság eldönti. Nem kell izgulnod, minden zsír papíron, nem? És amúgy is, nézd a jó oldalát!
Megjelenhetsz majd a tárgyalásokon azokban a szép öltönyeidben, amiket a Guy Ritchie-filmekben látunk azokon a szereplőkön, akik a film végére vagy eldobják a kanalat, vagy a börtönben végzik.
Igazából filmsztárrá válhatsz” – fejtegette Majka.
A lóf*szra, meg a széljárásra emlékeztette Kocsis Mátét az ózdi proli
A celeb Kocsis Máténak is üzent. Szerinte félreérti, mi történt.
A korrupciós történeteket nem a baloldali sajtó építette. A korrupciós történeteket ti magatok építettétek fel. Mégpedig azokon az embereken keresztül, akik a pofánkba nyomták azt az átlagembernek egyébként elképzelhetetlen luxust, amit a túlárazott állami megrendelésekből meg a közpénzek helytelen felhasználásával, megsápolásával kerestek. Ők azok, akik okozták a veszteteket”
– írta bejegyzésében, hozzátéve: a "szorongásban tartott emberek” most azért kérik számon az Orbán-kormányt, mert
- belefáradtak a „tönkretett életekbe”,
- és a „bicskanyitogató pofátlanságba”.
Ahogy egy kártyás barátom mondja: 'Minden lóf*sznak van vége!!' Ne csodálkozzatok, ha a bicskanyitogató pofátlanságnak bicskanyitogatás a vége. Elhiszem, hogy nehéz onnan visszajönni a valóságba, ahol ti voltatok, de vissza kell haver!!”
– írta az ózdi rapper.
Bejegyzésében arra is kitért, hogy a közélet szereplőinek nem árt észben tartaniuk: a politika világszerte napról napra változik, és a korábbi szövetségesek is gyorsan hátat fordíthatnak, ha megváltozik a széljárás.
Mit gondol, kinek a bulijából indult haza részegen Majka?
Képek bizonyítják, hol volt az ominózus estén a celeb, amikor lemeszelték a rendőrök részegen. Majka nagy bajba került, emiatt ugrott a jogsija. Kattintson a válaszért!
A celeb meglepő dolgot árult el legjobb barátjáról
Komoly konfliktus árnyékolta be a magyar sztárvilág egyik legismertebb barátságát. Majka és Pápai Joci kapcsolata hosszú éveken át példátlanul szoros volt: nemcsak kollégák, hanem szinte családtagokként tekintettek egymásra. Most azonban olyan törés keletkezett közöttük, amelynek hatásai még mindig érezhetők. A rszletekért kattintson ide!