Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy házaspár két tagja egymás után rálépett egy mozgólépcsőre egy besztercei aluljáróban. A 71 éves asszony hirtelen megszédült és elvesztette az egyensúlyát. Férje, aki mögötte állt, egy pillanatra sem habozott, azonnal utána nyúlt, hogy elkapja, de a lendülettől ő is megbotlott. Mindketten tehetetlenül gurultak lefelé a mozgó lépcsőfokokon. Mire leértek, egyikük olyan súlyosan megsérült, hogy nem sokkal később meghalt a Maszol.ro információi szerint.

Fotó: Pexels.com
Az idős asszony könnyebb sérülésekkel megúszta, a férje került kritikus állapotba.
Már a helyszínen újra kellett élesztenie a mentőknek szív- és légzésleállás miatt, és intubálniuk is kellett.
Az orvosok napokig küzdöttek érte a kórházban, hiába, szerda délután belehalt a sérüléseibe a 73 éves nyugdíjas férfi.
Vizsgálják, hogy történhetett az, hogy valaki meghalt egy esés miatt
A Romániában lévő, besztercei aluljáró modern mozgólépcsőjét januárban adták át a forgalomnak, nagy büszkeséggel. A tragédia után viszont azonnal leállították a frissen épült szerkezetet. Most szakértők bevonásával vizsgálják, történt-e műszaki mulasztás vagy kizárólag a szerencsétlen mozdulat és az események láncolata okozta a halálos balesetet.
Szíven szúrt embert műtött meg az utcán a magyar főorvos – videó
Európában sem gyakori az olyan beavatkozás, amelyre nemrég sor került hazánkban. Egy szíven szúrt ember mellkasát az utcán kellett felnyitni. Dobogott közben, amikor összevarrta a doktor. Kattintson az elképesztő történet részleteiért!
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.