Szétverte a mosdót, majd a kalauzra támadt az ittas utas a vonaton – videóval

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy férfi teljesen elvesztette a fejét a Szombathely felé induló szerelvényen. Az őrjöngő utas viselkedése nem csak riadalmat keltett, a férfi komoly károk okozott, mintegy 900 ezer forint értékben. Emiatt bíróság előtt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

Az őrjöngő utas esete jól mutatja, milyen gyorsan válhat egy hétköznapi utazásból feszült és veszélyes helyzet. Az eset egy a budapesti Keleti pályaudvarról induló, Szombathely felé tartó vonaton játszódott le, ahol egy 35 éves férfi viselkedése hamar vállalhatatlan lett – írta a Vaol.hu.

Az őrjöngő utas óriási kárt hagyott maga után
Az őrjöngő utas óriási kárt hagyott maga után
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az őrjöngő utas kitörése sokakban keltett félelmet

A férfi már az út elején problémát okozott, ugyanis a jegyvizsgáló kérésére nem volt hajlandó bemutatni a jegyét, majd a vonat mosdójába vonult. A helyzet akkor vált igazán furcsává, amikor bent rekedt és nem tudott kijönni.

Ez azonban nem csillapította, hanem inkább felkorbácsolta az indulatait. A férfi dühében ütni-verni kezdte az ajtót és a falat, miközben kiabált, majd végül egy nyílást tört az ajtón, hogy azon keresztül kiszabaduljon, ráadásul azt hitte, hogy a kalauz szándékosan zárta be a mellékhelységbe.

A peronon folytatódott a balhé

Miután sikerült kijutnia, a vonat már a Kelenföldi vasútállomáson állt. A férfi ekkor leszállt és üldözni kezdte a jegyvizsgálót, akit utol is ért és hátulról meglökte. A jelenet tovább fokozódott, amikor a férfi visszaszállt a szerelvényre, majd a leszakított mosdóajtó egy darabját a peronon maradt kalauz felé dobta. Az esetet részletesen megtekintheti ide kattintva, ahol minden pillanat látszik a férfi dühkitöréseiről.

A történet végül rendőri intézkedéssel zárult, és a hatóságok elfogták a férfit. Az ügyészség vádat emelt, a bíróság pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. A rongálás során közel 900 ezer forintos kár keletkezett, amelynek megtérítésére szintén kötelezték.

Néhány napja a szolnoki vasútállomáson történt incidensről is beszámoltunk, ahol egy férfi dühében kövekkel támadt egy szerelvényre, mert leszállította a kalauz, amiért jegy nélkül utazott. Az eset kapcsán garázdaság gyanúja merült fel, a rendőrség gyorsan intézkedett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!