Egy sokkoló támadás borzolta a kedélyeket Meidling egyik parkjában, ahol húsvét vasárnapján egy kerekesszékes férfi vált rablás áldozatává. A támadás során egy ismeretlen férfi lépett oda a 45 éves áldozathoz, majd többször arcon ütötte. Sajtóértesülések szerint az elkövető nemcsak bántalmazta, hanem megpróbálta megszerezni a férfi válltáskáját is. A dulakodás során az áldozatot még a kerekesszékéből is kiránthatták, ami tovább súlyosbította a helyzetet – írta a Vaol.hu.

Fotó: Pexels
A támadás után a rabló magára hagyta a férfit
A támadó megszerezte az értéktárgyakat tartalmazó táskát, majd elmenekült a helyszínről. A férfit a földön hagyta, kiszolgáltatott helyzetben.
Bár az áldozat könnyebb sérüléseket szenvedett, a mentősök segítségét végül nem vette igénybe. Az eset így is komoly aggodalmat keltett a környéken élők körében.
A rendőrség jelenleg is keresi a feltételezett támadót, akit körülbelül 180 centiméter magas, rövid fekete hajú, közepes testalkatú férfiként írtak le. Az életkora a becslések szerint 20 és 30 év között lehet. Az ügy továbbra is vizsgálat alatt áll és a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen.
Egy másik hazai esetben hét és fél év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt az idős asszonyt, aki megölte a férjét két évvel ezelőtt Pécsett. A gyilkos feleség ebbe nem törődött bele, ügyvédjével együtt fellebbezett a döntés ellen.