Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Police.hu beszámolója szerint a bűncselekmény május 4-én hajnalban történt az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőhelyén. Az áldozat, egy bolgár kamionsofőr éppen a járművében aludt, amikor két férfi felverte álmából. Egyikük rendőrnek adta ki magát, és hivatalos eljárást színlelve felszólította a sofőrt, hogy mutassa be a nála lévő készpénzt. A gyanútlan sofőr elővette a több ezer eurót tartalmazó kötegét, ám ekkor jött a fordulat: az álrendőr váratlanul kikapta a pénzt a férfi kezéből, majd társával együtt kocsiba pattantak és elmenekültek a helyszínről.

Órákon belül meglettek az álrendőrök
A kecskeméti nyomozók nem vesztegették az időt. A bejelentést követően rövid időn belül sikerült azonosítaniuk az elkövetők által használt autót. A rendőrségi adatbázisok és a pályamatrica-lekérdező rendszerek segítségével feltérképezték a két férfi mozgását, így pontosan tudták, hol fognak felbukkanni.
A 36 és 38 éves román állampolgárokat végül az egyik autópályán vonták intézkedés alá. A rajtaütés sikeres volt, mindkét álrendőrt elfogták és előállították.
Valószínűleg nem ez volt az első balhéjuk
A nyomozás során a bolgár sofőr fénykép alapján egyértelműen felismerte azt a férfit, aki rendőrnek hazudva magát kifosztotta őt.
A hatóságok szerint a páros nem csak ennél az egy esetnél dolgozott ezzel a módszerrel: a nyomozás jelenlegi adatai szerint több hasonló, autópályás bűncselekménnyel is összefüggésbe hozhatók.
A román férfiakat nagyobb értékre elkövetett lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
A hatóságok ismételten felhívják a figyelmet, hogy a rendőrök készpénz bemutatását és átadását közúti ellenőrzés során soha nem kérik. Aki ilyet tapasztal, azonnal hívja a 112-es segélyhívót!
Álrendőr vert át egy Sopron környéki idős hölgyet
Hiába a rengeteg hasonló példa és figyelmeztetés, továbbra is sokan bedőlnek az ócska trükknek. Nemrégiben egy idős asszony lett csalás áldozata, az elkövetők közel 9 millió forintot nyúltak le tőle.