Részegen, lopott autóval, hét piroson át menekült a miskolci ámokfutó, aki végül nem magától állt meg – videóval

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szirénázó rendőrautók, menekülő motoros járőrök és szikrázó defektes gumik borították káoszba Miskolcot és a közeli autópályát. A részeg ámokfutó lopott autóval menekült a rendőrök elől, miközben járókelőket, autósokat és rendőröket is életveszélybe sodort.
Vágólapra másolva!

A defektes autó cikázva száguldott a többi jármű között, miközben a sofőr centikre húzott el motoros rendőrök mellett és sorra hajtott át a piroson. A miskolci ámokfutó menekülése alatt több ember élete is veszélybe került, az események kapcsán pedig közleményt adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség.

ámokfutó
A defekt sem állta útját a miskolci ámokfutónak
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Részegen és jogsi nélkül ült volán mögé az ámokfutó

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a 30 éves férfi 2025 májusában Miskolcon vezetett egy körözés alatt álló autót. A férfi nemcsak ittas volt, hanem érvényes jogosítvánnyal sem rendelkezett. A nyomozás szerint aznap már a harmadik ellopott járművet használta. A rendőrök észlelték a körözött autót és megpróbálták megállítani, a férfi azonban menekülni kezdett.

Hét piroson hajtott át a belvárosban

Az üldözésbe több rendőrautó és két motoros járőr is bekapcsolódott. A vádirat szerint a férfi majdnem elsodorta a rendőröket, nekitolatott egy rendőrautónak, majd hét jelzőlámpás kereszteződésen hajtott át a tilos jelzés ellenére. Zebrákon száguldott keresztül, miközben gyalogosok és autósok testi épségét veszélyeztette. Egyes szakaszokon 90-120 kilométeres sebességgel menekült.

Tizenhat KRESZ-szabályt szegett meg

A férfi ezután az autópályára hajtott, ahol közel száz kilométeren keresztül folytatódott az üldözés. A nyomozók szerint összesen 16 KRESZ-szabályt szegett meg. Hirtelen sávváltásokkal, indokolatlan fékezésekkel és veszélyes előzésekkel próbálta lerázni a rendőröket, több alkalommal pedig a forgalommal szemben haladt. A motoros rendőröket többször megpróbálta leszorítani az útról, és nekiütközött az egyik rendőrautónak is.

Defektes autóval is tovább menekült

A férfi helyenként 150 kilométer per óránál is gyorsabban hajtott, ezért a lopott autó több gumija is defektet kapott. Az autóról leszakadó gumi- és fémdarabok repültek szét az úton, az egyik darab pedig az őt üldöző rendőrautó szélvédőjének csapódott. A vádirat szerint a már instabil és nehezen irányítható autót kétszer is a motoros rendőrök irányába kormányozta, életveszélybe sodorva őket.

Fegyházbüntetést kér az ügyészség

Az ügyészség szerint a férfi több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, rongálás és ittas járművezetés miatt felelhet.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azt indítványozta, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő többszörös visszaeső férfit fegyházbüntetésre és végleges közúti járművezetéstől eltiltásra ítéljék.

Autósüldözés Mad Max-stílusban: roncsautóval menekült egy kamasz a rendőrök elől Tolnában

Hiányzó ablakokkal, pókhálósra tört szélvédővel és fémhulladékkal megpakolt, egykor Daewoo Tico-nak látszó járművel próbált elmenekülni a rendőrök elől egy 15 éves fiú Tolna vármegyében. A rendőrök egy földúton állították meg a kamaszt, akinek a romos autója hirtelen megadta magát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!