Baleset miatt teljes szélességben lezárták a 834-es főutat

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nehezen indult a kedd reggel a 834-es főúton közlekedők számára. A 10-es kilométerszelvényénél két személygépkocsi ütközött össze, a baleset miatt pedig teljes útlezárást rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Szemből egymásba rohant két gépkocsi a 834-es főút Nemesszalók és Nyárád közötti szakaszán, a súlyos baleset helyszínére pedig a mentők és a tűzoltók is kivonultak – írta a Veol.hu.

baleset,
Baleset miatt lezárták a 834-es főutat
Fotó: Mesterséges intelligencia által generált kép

Útlezárás a 834-es főúton történt baleset miatt

A 834-es főút 10-es kilométerszelvényénél történt ütközéshez a pápai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a roncsokat. Az egyik autóban csupán a vezetője tartózkodott, míg a másik járműben ketten utaztak, így a helyszínre a mentőszolgálat egységei is kiérkeztek. A mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a forgalom elől.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a hétfői nap folyamán végre megnyugtató fordulatot vett a rejtélyes ügy, miután a családnak sikerült felvennie a kapcsolatot az eltűnt olasz zenészszel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!