Baseballütővel vezette le haragját anyósánál egy nagykanizsai férfi

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Súlyos rongálási ügy miatt emeltek vádat egy nagykanizsai férfi ellen, aki dühében szétverte anyósa otthonának berendezéseit. A baseball ütő segítségével tomboló férfi több mint kétszázezer forintos kárt okozott és akár börtönbüntetést is kaphat tettéért.
Vágólapra másolva!

A baseballütő ezúttal nem sporteszközként, hanem rongálás eszközeként került elő egy nagykanizsai családi házban. A vádirat szerint a 41 éves férfi éjszaka dührohamot kapott és súlyos károkat okozott annak az ingatlannak a berendezéseiben, ahol feleségével együtt élt. A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly augusztus végén többször is lesújtott a ház tömörfa ajtajára az ütővel, amely jelentősen megrongálódott. A tombolás azonban itt nem ért véget. A férfi a lakás biztonsági berendezéseit is célba vette, leverte a beltéri kamerát, megrongálta a videós kaputelefonokat, sőt a vezetékeket is elvágta. Az okozott kár meghaladta a 213 ezer forintot – írta a Zaol.hu.

Baseball ütő volt a rongálás eszköze
Baseballütő volt a rongálás eszköze
Fotó: Pixabay (Illusztráció)

Baseballütő miatt indulhat börtönbe a visszaeső férfi

Az ügyészség szerint a férfi többszörös visszaesőnek számít, ezért az eljárás során súlyosabb büntetésre is számíthat. A Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat ellene és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Áprilisban is történt hasonló incidens, amikor hirtelen eldurvult egy közlekedési vita egy másik autóssal. Összeakadtak a tükrök, majd a másik autóból kiszállt egy férfi, aki baseballütővel közelített hozzájuk és megfenyegette őket. A rendőrség most keresi a férfit, aki elhajtott a helyszínről.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!