Autópályáról a börtönbe? Büntetőfékezés miatt szállt bele az ügyészség egy agresszív sofőrbe

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Budakörnyéki Járási Ügyészség a vádemelés mellett döntött egy agresszív sofőrrel szemben. A férfi az M1-esen autózott 2024 nyarán, amikor nem tudott megelőzni lassan haladó autót a forgalmi viszonyok miatt. Ekkor úgy döntött, bosszút áll és büntetőfékezéssel sodorja veszélybe a másik autó sofőrjét és utasát.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki büntetőfékezéssel szívatott egy szabályosan közlekedő autóst – adta hírül az ügyészség

Büntetőfékezés az M1-esen: az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat egy férfi ellen
Büntetőfékezés az M1-esen: az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat egy férfi ellen
Fotó: Illusztráció/123RF

Büntetőfékezés az M1-esen

A vádirat szerint az agresszív sofőr 2024 júniusában haladt az M1-es autópályán Győr felől Budapest irányába. A férfi attól lett ideges, hogy az előtte lassabban haladó sértettet a forgalmi viszonyok miatt nem tudta megelőzni. 

A vádlott emiatt a követési távolságot nem tartotta be, többször megközelítette a sértett járművét és fényszóróját felvillantotta. Az agresszív sofőr  a belső és a külső forgalmi sávot váltogatva közlekedett, melynek során nem megfelelő oldaltávolságot tartva behaladt a sértett mellé.

Miután a sértettet sikerült megelőznie, előtte többször is intenzíven fékezett, emiatt a vétlen autós az autópálya jobb széle felé kormányozta az autóját. Ezt követően a vádlott hirtelen vészfékezett, és megállt, ezzel a sértettet vészfékezésre és megállásra kényszerítve. Ezt követően a vádlott Budapest irányába távozott.

Az őrült sofőr több KRESZ-szabályt is megszegett, mellyel a sértett és utasa életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette. Az ügyben a Budaörsi Járásbíróság fog dönteni.

Tegnap elképesztő videó került ki a BPiAutósok Youtube-csatornájára, amelyen egy Tesla büntetőfékezett. A mögötte haladó autónak esélye sem volt megállni, ezért hirtelen sávot váltott, ahol azonban elkaszált egy motorost.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!