Szabadlábon védekezik a csecsemőgyilkos anya

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Előkészítő ülést tartott hétfőn az Egri Törvényszék annak az anyának az ügyében, aki a vád szerint 2023-ban kioltotta öthónapos gyermeke életét. A Heves Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat, így a bíróság előtt kell felelnie tettéért a csecsemőgyilkos asszonynak.
Vágólapra másolva!

A korábbi ügyészségi tájékoztatás szerint a fiatal nő 2023 nyarán, koraszülöttként világra jött harmadik gyermekét elhanyagolta, az orvosi vizsgálatokat és a védőnői tanácsadásokat pedig rendre elmulasztotta. Az anyai gondoskodás hiánya és a hatóságokkal való együttműködés elkerülése végül tragédiához vezetett, amely miatt most csecsemőgyilkosság vádjával kell szembenéznie az anyának – írta a Heol.hu.

csecsemőgyilkos
Szabadlábon védekezik a csecsemőgyilkos anya
Fotó: Ládi László

Szabadlábon védekezhet a csecsemőgyilkos anya

Bár az orvosok és a védőnő is figyelmeztették, az anya heteken át tápszer helyett tehéntejjel etette öthónapos kisfiát, aminek következtében a baba fejlődése megállt, súlya pedig csökkenni kezdett. 

A gyermekvédelmi szakemberek hiába próbáltak segíteni a tápszer beszerzésében és az orvosi vizsgálatokban, a nő nem élt a lehetőségekkel, a csecsemő pedig végül súlyos alultápláltság miatt meghalt.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat, ám az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte el bűnösségét. A csecsemőgyilkos anya jelenleg is szabadlábon védekezhet.

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy gyászoló édesapa idén anyák napján magányosan, a temetőben emlékezik gyermekére, akit a nagydorogi csecsemőgyilkosság során veszített el.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!